Élő Belföld

Megvan a kétharmad a Fidesznek

Vona szerint a kivándorlás volt a tét, nem a bevándorlás

A Jobbik még mindig a második legerősebb párt, szavazatok százezreit kapták. Csak egy párt maradt állva az ellenzéki oldalon Vona szerint. Továbbra is minen olyan törvényjavaslatot támogatnak majd, ami érdeke az országnak. Bizonyos területeken a legnagyobb erőbedobással fognak küzdeni. A kivándorlás megállítása az egyik ilyen cél. Vona azt mondja, nem a bevándorlás volt a választás tétje, hanem ez. Azért fognak küzdeni, hogy az országból való elvándorlást lassítsák. “Fontosnak tartjuk az otthonteremtés erősítését” – tette hozzá, kiemelve, hogy bérlakásépítési programra van szükség. A devizahiteleseknek is igazságtételre van szükség, meg modern, 21. századi egészségügyet, oktatást, nyugdíjrendszert (differenciáltat), a vállalkozások versenyképességének növekedését, béruniót akarnak.

A szavazatok felét megszerezte a Fidesz

85%-os feldolgozottságnál elmondható, hogy a Fidesz a leadott szavazatok csaknem felét megszerezte, és sokkal jobb listás eredményt ért el, mint 2014-ben: Íme az állás:

  • Fidesz: 49,29%
  • Jobbik: 19,94%
  • MSZP-Párbeszéd: 12,19%
  • LMP: 6,75%
  • Demokratikus Koalíció: 5,48%

Szoros a helyzet Pécsen és Dunaújvárosban

Ezekről a választókerületekről már írtunk, de azóta magasabb a feldolgozottság:

  • Baranya 1-ben a független Mellár Tamás továbbra is az élen 38,82 százalékkal, a fideszes Csizi Péter mögötte 37,52 százalékkal, 588 szavazatnyi a különbség 86,87 százalékos feldolgozottság mellett,
  • Fejér 4-ben 42,52 százalékkal vezet a jobbikos Pintér Tamás, mögötte a fideszes Galambos Dénes 40,72 százalékkal. 679 szavazat a különbség 85 százalékos feldolgozottságnál.

Vona benyújtja lemondását

A legjobb programnak tartja a sajátjukat, és azt üzenték, közösen akartak építkezni, nem széthúzni akartak. A kormányváltás nem sikerült, ez kiolvasható a számokból. A Fidesz fogja irányítani Magyarországot, hogy kitölti-e a négy évet, azt meglátjuk. Vona ennek megfelelően le is mond az elnökségről – jelentette be.

Orbán: Jó volt harcolni

A miniszterelnök fél éjfélen is túl a rendszerváltáskori klasszikus Fidesz-indulóra, a Roxette-től Listen to your heart végtelenített zenéjére érkezett a Bálna színpadára.

Győztünk – ez az első szava.

Ria-ria-Hungária – feleli a tömeg.

Magyarország ma nagy győzelmet aratott – így Orbán.

Gratulál a választópolgároknak a magas részvételért.

Külön hálás “azért a hűségért, akik a Fidesz-KDNP-re szavaztak”.

Köszönet jár a külhoni magyaroknak, “akik segítettek megvédeni az anyaországot”.

Köszöni lengyel barátainak.

Köszöni a segítőknek és önkénteseknek, akikkel  “jó volt harcolni”.

Külön köszöni azoknak, akik “imádkoztak értünk s értem”.

Fotó: Bielik István/24.hu

Köszönet minden jelölt családtagjainak.

Köszönet a “feleségemnek, Anikónak”. (Aki nincs itt.)

Nagy csata van a Fidesz mögött, sorsdöntő győzelem, lehetőség megvédeni Magyarországot, mondja a kormányfő.

Úgy látja, Magyarország még nem tart ott, ahol szeretne, de már elindult – “Soli Deo gloria”, ezt teszi hozzá, egyedül istené a dicsőség.

Eztán a Kossuth nóta eléneklése következik, melyet Orbán Viktor és Semjén Zsolt a mikrofon előtt ölelkezve adott/énekelt elő.

Tükörsimán győztek a fideszes nagyvadak Keleten

Egészen elképesztő fölénnyel húzza be saját körzeteiket a fideszes nagyágyúk Kelet-Magyarországon.

Tállai András NAV-elnök Mezőkövesden rendezett bemutatót: 55-31-re verte jobbikos ellenfelét.

Lázár János, aki arról is nevezetes, hogy családja földjeinek közepén épült egy hihetetlen vadászkastély, amihez semmi köze, és akinek helyi uralkodása úgy látszott, veszélyben lehet, miután Márki-Zay Péter váratlan győzelmet araott a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson, 52-36-ra győzött.

Simonka György, aki a botránykrónikák állandó főszereplője, kissé szorosabb meccset játszott, 44-38-ra diadalmaskodott.

Kósa Lajos, aki egészen különleges kalandokba keveredett egy csengeri asszonnyal meg 1300 milliárd forinttal, szintén tarolt: 48-26-ra ütötte ki a szoialista  Gurmai Zitát.

Ezen a néhány körzeten múlik, lesz-e kétharmada a Fidesznek

Kevésen fog múlni, hogy lesz-e kétharmados többsége a Fidesz-KDNP-nek. Ehhez 133 mandátum szükséges, a Fidesznek most pont ennyi van.

A legszorosabb körzetek, ahol eldől a kétharmados többség:

  • X. kerület: körülbelül 150 szavazattal vezet az MSZP-s Burány Sándor a fideszes György István előtt
  • XI. és XXII. kerület: Molnár Gyula MSZP-elnök vezet 500 szavazatos előnnyel Németh Zsolt előtt
  • Miskolc: a fideszes Csöbör Katalin körülbelül 500 szavazattal vezet a jobbikos Jakab Péter előtt – itt van kis esély az ellenzéki fordításra
  • Mellár Tamás független jelölt vezet Pécsen nagyjából 600 szavazattal a fideszes Csizi Péter előtt
  • Szatmáry Kristóf (Fidesz) szintén nagyjából 600 szavazatos előnnyel rendelkezik Vajda Zoltán (Együtt) előtt
  • Szintén ekkora a különbség Csenger-Zalán Zsolt és Szél Bernadett (LMP) között.

Az ellenzéknek ez utóbbi két körzetben is fordítania kellene a kétharmad elkerülése érdekében.

Nem ismételte meg 2015-ös tapolcai sikerét a Jobbik

Tapolcára is érdemes ránézni, 2015-ben ugyanis itt nyerte első egyéni mandátumát a Jobbik, időközi választáson Rig Lajos győzött. Ő most a szavazatok 39,91 százalékával maradt alul a fideszes Fenyvesi Zoltánnal szemben, aki 47,65 százalékot kapott. Az MSZP-Párbeszéd jelöltje 8,47 százalékot nyert, az LMP-é 2,03, az MKKP-é 1,1 százalékot.

A külképviseleteken 88,9 százalékos volt a részvétel

A külképviseleteken 88,9 százalékos volt a részvétel az országgyűlési képviselők választásán – közölte a Nemzeti Választási Iroda az MTI-vel vasárnap este. A magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok Magyarország külképviseletein (nagykövetségein és konzulátusain) szavazhattak. Összesen 58 310-en vetették fel magukat a külképviseleti névjegyzékbe, közülük 51 854-en el is mentek szavazni, vagyis 88,9 százalékos volt a részvétel a külképviseleteken.

A legtöbb választópolgár Londonban szerepelt a névjegyzékben, 9707-en, közülük 8248-an el is mentek szavazni, vagyis a londoni részvétel 85 százalékos volt. Szintén nagyon sok választópolgár jelentkezett Münchenbe (8248), közülük 4527 szavazott is (88,7 százalék). Stuttgartban 3556, a névjegyzékben szereplő választópolgárból 3177 szavazott (89,3 százalék), Hágában pedig 95 százalékos volt a részvétel, mert 2498 választóból 2374 meg is jelent, hogy voksoljon. Tizenhárom olyan külképviselet volt, ahol a névjegyzékbe vett valamennyi választópolgár elment szavazni: Addisz-Abeba (10 voksoló), Tripoli (10), Jekatyerinburg (10), Accra (11), Ulánbátor (11), Kazány (11), Minszk (14), Abuja (16), Taskent (22), Asztana (23), Baku (24), Lendva (30), Tbiliszi (42).

Nyolcvan százalék alatti volt a részvétel – és ezzel a külképviseleti részvétel legalacsonyabbja – Jakartában (49 szavazóból 39 voksolt, 79,6 százalék), Wellingtonban (111 szavazóból 87 voksolt, 78,4 százalék), valamint Ottawában (120 szavazóból 94 voksolt, 78,3 százalék).

A külképviseleti voksokat nem számolják meg a külképviseleteken, hanem csütörtök éjfélig a Nemzeti Választási Irodába szállítják, ahol azokat választókerületenként szortírozzák, és az átjelentkezők szavazataival együtt eljuttatják a megfelelő választókerületekbe. Itt átadják az “utazó” szavazatokat a kijelölt szavazatszámláló bizottságnak, amely felbontja a szavazás éjszakáján lezárt urnát, a tartalmát összekeveri az “utazó” szavazatokkal, és így számlálja meg a szavazatokat, majd a szavazás szavazóköri eredményéről jegyzőkönyvet állít ki.

Amikor valamennyi szavazatszámláló bizottság (szszb) eredménymegállapító jegyzőkönyve rendelkezésre áll, a választókerületi választási bizottság szombaton megállapítja a választás választókerületi eredményét, azt, hogy ki nyerte a mandátumot a választókerületben.

Azt követően, hogy az szszb megállapította a szavazókörben a szavazás eredményét, a szavazatok újraszámlálására csak jogorvoslati eljárás keretében van lehetőség, és arra kizárólag a jogorvoslatot elbíráló szerv jogosult.

Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság megállapítja a választókerületben keletkezett országos listás szavazatok számát és az egyéni választáson keletkezett töredékszavazatok számát is. Az erről készült jegyzőkönyvet eljuttatja a Nemzeti Választási Bizottsághoz.

(MTI)

Egy miskolci mandátum még beeshet a Jobbiknak

Bő egy százalék a különbség Miskolc egyes körzetében a fideszes Csöbör Katalin és a jobbikos Jakab Péter között. Ez nem csupán a jobbikosok számára jelentheti a kelet-magyarországi egyéni mandátumot, de összességében közelebb viheti az ellenzéket ahhoz, hogy kétharmad alá szorítsa a Fideszt.

Csárdi: Érdemes összegzést tartanunk

Csárdi Antal az eredmények ismertetése után a 24.hu-nak azt mondta, elégedett az eredménnyel, főleg persze, ha így is marad. Hozzátette, hogy sok feladat áll előtte.

Érdemes összegzést tartanunk, hogy mit kell jobban csinálni, nekünk és az ellenzéknek egyaránt.

Fotó: Vadnai Szabolcs/24.hu

Az LMP-s képviselő közölte, minden erejükkel azon lesznek, hogy megfékezzék ezt a hosszú évek óta tartó folyamatot, mivel ez nem fenntartható az ország számára.

Alulmaradt az LMP társelnöke Szekszárdon

A szavazatok 84,09 százalékos feldolgozottságánál látható, hogy csúfos vereséget szenvedett Hadházy Ákos, aki a szavazatok 34,67 százalékát kapta meg a fideszes Horváth István 52,86 százalékával szemben Tolna megye 1. számú egyéni választókerületében. 9,2 százaléka van a Jobbik jelöltjének, 1,37 pedig a Kétfarkú Kutya Pártnak.

Vonáék nagyot buktak Észak-Magyarországon

Az előzetes esélylatolgatások jobbikos áttörést sem tartottak elképzelhetetlennek, a lelkes tippelők Heves megyében például akár három mandátumot is el tudtak Vona Gáboréknak képzelni (39 százalék kontra 50 százalék). Ehhez képest jelenleg úgy tűnik, maga a pártelnök is elbukik Gyöngyösön, miként Mirkóczki Ádám Egerben (38-48) és Sneider Tamás Hatvanban (34-53).

Úgy látszik, a Jobbik Miskolcon sem tud nyerni, a Fidesz mindenhol hatalmas fölénnyel győzött.

Csak Budapesten vállalható az ellenzék eredménye

Budapesten a 18 választókerületből 12-ben vezet az ellenzéki jelölt jelenleg, itt követhetők az eredmények térképen.

50-60% körüli feldolgozottságnál a Fidesz csak a II., a XII., a XI., a VIII., a XVII. és a XVI. kerületben vezet, az utóbbiban a legkisebb a különbség, Szatmáry Kristóf előnye néhány tizedszázalék Vajda Zoltánnal, az Együtt jelöltjével szemben.

A jelenlegi adatok alapján győzhetet Csárdi Antal (LMP) az I. és az V. kerületben, Oláh Lajos (DK) a VI.-VII. kerületben, az MSZP-s Hiszékeny Dezső XIII. kerületben, Tóth Csaba Zuglóban, Szabó Tímea Óbudán, Varju László (DK) Újpesten, Hajdu László (DK) Rákospalotán, Kunhalmi Ágnes (MSZP) a XVIII. kerületben, Hiller István (MSZP) a XX. kerületben és Szabó Szabolcs (Együtt) Csepelen.

Rendkívül szoros a verseny a X. kerületben, ahol Burány Sándor (MSZP) vezet minimális különbséggel a fideszes György Istvánnal szemben, és hasonlóan kicsi Molnár Gyula MSZP-elnök előnye a fideszes Németh Zsolttal szemben.

Táblacsere történt, köszi!

Bejött az egyik szervező hölgy, odalépett a pódiumhoz, majd látványosan leszedte a Jobbik szlogenjét, és a helyére tett egy nagy KÖSZÖNJÜK! feliratot. Közben az újságírók a Jobbikot lelkesen támogató, atombombát végül nem ledobó Simicska Lajos jövőjéről találgatnak, Vona még mindig sehol.

Teljes készültség a Jobbiknál

Pillanatokon belül befuthat Vona Gábor pártelnök, az újságírók már feszülten várják a teremben őt. Amint ez megtörténik, élőzzük a beszédét videóban és írásban is. Türelem, türelem.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik