Belföld
simicska (simicska)

Simicska nem fog leszállni Orbánról

35-40 évnyi muníciója van a Népszava forrásai szerint. Az Orbánnal kapcsolatos állambiztonsági iratok is rejtegetnek érdekességeket.

Nem légből kapottak az információi Orbán Viktorról, sőt 35-40 évnyi muníciója van, így nem fogja abbahagyni Simicska Lajos a kormányfő nyilvános kritizálását – értesült a Népszava. A vállalkozó „besúgóvádja” láthatóan kínos a kormányfőnek, sőt nem is cáfolta egyértelműen, hogy sorkatonasága idején kapcsolatban állt a szolgálatokkal – írja a lap.

Kedden az Országgyűlés igazságügyi bizottsága nyolcadszor is leszavazta az ügynökakták nyilvánosságára vonatkozó törvényjavaslatot, az ülés érdekessége azonban nem ez volt, hanem Budai Gyula fideszes képviselő elszólása: szerinte bulvárhír, hogy ki kit szervezett be, a sorkatonaságnál ez bevett dolog volt. Kósa Lajos pedig azt mondta: aki kormányon van, bemehet az irattárba és azt hoz el, amit akar, így a szocialisták már rábizonyíthatták volna Orbánra az ügynökmúltat. Ezzel azonban a Népszava szerint lényegében azt ismerte el, hogy a Fidesz, miközben megakadályozta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát, saját maga bement és mindent kihozott, amire szüksége volt.

Orbán Viktor 2005-ös vagyonosodási vizsgálata kapcsán közzétette a történeti hivatalból kikért, rá vonatkozó dokumentumokat, ezek azonban később elérhetetlenné váltak. 2012-ben újra nyilvánosságra hozta a róla szóló állambiztonsági iratokat, azonban nem teljes az átfedés a 2005-ben kitett iratokkal. Kérdés, miért nem közölte újra az összes iratot a miniszterelnök. A 2012-es dokumentumok közt is akad igen érdekes irat, a „Javaslat társadalmi kapcsolat létesítésére” című kartonon az szerepel, hogy 1981 októberében Orbánnal kapcsolatot létesítettek az állambiztonsági szolgálatok, 1982-es dátummal pedig azt tüntették fel, hogy a kapcsolat megszűnt, indokként az van odaírva, „leszerelt”.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.