Belföld
megemlékezés (megemlékezés, kommunizmus áldozatainak emléknapja, )

Demokratikus illúziók és a realitás

Buthy Lilla
Buthy Lilla

2014. 02. 25. 12:38

1949 után egy olyan totális állam épült ki Magyarországon, mely kíméletlenül leszámolt az "engedetlenekkel", és amely az egész társadalmat rettegésben tartotta. Február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja.

1945 májusára a szovjet csapatok kiűzték Magyarországról a német megszállókat. Magyarország politikai életében két egymással ellentétes felfogást képviselő erő küzdött az ország jövőjének meghatározásáért. Az egyik a magyar nemzeti függetlenséget óvó, a demokratikus hagyományoknak és a nyugat-európai példáknak megfelelő polgári demokrácia megteremtését célozta meg.

Velük szemben a Magyar Kommunista Párt által vezetett „Baloldali Blokk” a nemzeti függetlenséget a Szovjetuniónak alárendelő, szovjet mintára berendezett jövőt sejtetett.

A háború utáni illúziók

A Magyar Köztársaság 1946-1949-ig tartó rendkívül rövid időszakában a magyar emberek és az igazi nemzeti demokraták számára felcsillant a remény egy nyugati típusú többpárti demokrácia kialakítására. Amikor még mindenki azzal számolt, hogy az újjárendezés után az ország szuverenitása helyreáll, a szovjetek pedig elhagyják Magyarországot. Ma már tudjuk, hogy az ország egész idő alatt a szovjet birodalmi érdekeknek volt kiszolgáltatva, a haza belpolitikáját mindvégig a két nagyhatalom, az USA és a Szovjetunió aktuális viszonya határozta meg.

Megemlékezés a Terror Háza Múzeumnál/ MTI fotó

A választók demokráciát akartak

A magyar emberek döntő többsége is demokráciában kívánt élni. Akaratuknak kétszer is hangot adtak, egyszer 1945-ben, másodszor 1947-ben.

A választók 1945-ben 92%-os részvételt produkáltak ,(az 1945.évi VIII. tc. rendelkezése szerint a lakosság 60%-a rendelkezett választójoggal, ekkor már nőkre is kiterjedt a választójogosultság). Ezzel egyértelműen a parlamentáris demokrácia mellett (a szocializmus ellen) tették le voksukat.

Demagógia és megfélelemlítés

1947-ben, amikor fordulat állt be a politika világszínpadán, megkezdődött a két szuperhatalom elhidegülése, az MKP belpolitikai törekvései radikálisan megváltoztak. A térnyerés, a politikai hatalom teljes kisajátítása lett a céljuk. Szétzilálták a polgári demokrácia politikai bázisát, a hatalmi harcban felhasználták a demagógia és megfélemlítés minden eszközét.

A kisgazdapárt szétverése, az 1947-es hírhedt kékcédulás választások, a megváltozott nemzetközi klíma, a Szociáldemokrata Párt önállóságának megszüntetése után a Kommunista Párt a hatalom kizárólagos birtokosává vált.

Miért február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja?

A megemlékezésről 2000. június 13-án döntött az Országgyűlés.

1947-ben ezen a napon tartóztatták le a szovjet megszálló hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, akit országgyűlési képviselő lévén mentelmi jog védett. Ez volt az első állomása a folyamatnak, amelyben a kommunista párt az ellenszegülők kiiktatásával a totális egypárti diktatúra kiépítése felé haladt. A szovjetellenes kémkedéssel és ellenkormány alakításával megvádolt Kovácsot 1952-ben a Szovjetunióba vitték, és bírósági tárgyalás nélkül 25 év kényszermunkára ítélték. 1955 novemberében átadták a magyar hatóságoknak, de szabadságát csak 1956 áprilisában nyerte vissza.

Az 1956-os forradalom idején földművelési miniszterként, majd államminiszterként tagja volt a Nagy Imre-kormánynak. A forradalom leverése után kereste a kiegyezés lehetőségét, de amikor világossá vált számára, hogy ez nem lehetséges, visszavonult.

1958. novembertől haláláig országgyűlési képviselő volt, de betegsége miatt ténylegesen nem politizált. 1959. június 21-én halt meg, a szovjet hatóságok 1989-ben rehabilitálták. Az Országház előtt álló bronzszobrát 2002. február 25-én, letartóztatásának és elhurcolásának 55. évfordulóján avatták fel.

“Hazaárulók”

Magyarország életében olyan hanyatló évek következtek, amikor azok voltak „demokraták”, akik valójában diktatúrát üzemeltettek, és mindenki, aki azt mondta, hogy itt nincs demokrácia, köztársaság-ellenes összeesküvés vádjával, a demokrácia ellenségének, hazaárulónak, fasisztának, ellenforradalmárnak, reakciósnak minősítették. Azok a demokraták kényszerültek emigrációba, akik mindig hűek maradtak a nemzeti demokrácia ígéretéhez és a szabadságjogok tiszteletéhez.

A háború megpróbáltatásai után úgy látszott demokrácia és felemelkedés lesz a magyarság jutalma. A parlamentben többséget szerzett a Független Kisgazda Párt, de a ránk nehezedő szovjet megszállás és a kommunisták egyre fokozodó hatalomvágya, a szovjetizálás végleg leszámolt az illúziókkal.

Égő mécses tükröződik a kommunista terror áldozatainak emlékére állított márványtáblán a Terror Háza Múzeum bejáratánál /MTI fotó

1949 – demokrácia helyett diktatúra

A többpártrendszer kiiktatása és a kommunista hatalomátvétel 1949 tavaszán befejeződött. A százegy éves magyar parlamentarizmus történetében először a választópolgároknak már nem volt választási lehetőségük, csak a pártállam jelöltjeire szavazhattak: az MDP tagjaira, illetve pártonkívüli „társutasokra”. Megszűnt a parlamentarizmus, megszűntek a politikai viták. A megcsappant szavazókedvet kétszázhúszezer úgynevezett „népnevelő” igyekezett biztosítani. Segítségükre volt a „párt ökle”, az Államvédelmi Hatóság is. Az eredmény 96%-os választási győzelem.

Betiltották az összes társadalmi szervezetet, egyesületet. Politikai képviseletük csak a Magyar Dolgozók Pártjának elnevezett kommunista párt híveinek volt.

Új alkotmányt fogadtak el, mely rögzítette a párt kizárólagos vezető szerepét, Magyarországot népköztársasággá nyilvánították, amely szerintük egy lépcsőfokkal közelebb vitt a célhoz, a proletárdiktatúrához, „országunk a népi demokrácia útján halad előre a szocializmus felé”.

Az első szabad, valóban demokratikus választásra csak 1990-ben kerülhetett sor.

Intézményesített terror

Kelet-Közép-Európában a rendszer áldozatainak száma eléri az egymilliót, ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kivégzés által. Jóval többre tehető azonban azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg nyomorított meg. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, megbélyegeztek, kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.

A párt célja a társadalom permanens rettegésben tartása lett. 1950 és 1953 között összesen több mint egymillió koncepciós per indult Magyarországon. Az “osztályellenségeket”, a “megbízhatatlannak” bélyegzetteket börtönbe, internáló- vagy munkatáborokba küldték – írja Romsics Ignác Széchenyi-díjas magyar történész, a 20. századi magyar történelem neves kutatója. Az internálótáborok száma, melyeket ávósok őriztek 1953-ra elérte a 100-at. Ezekben 44 ezer embert dolgoztattak. A leghírhedtebb a recski munkatábor volt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.