Belföld

A szegedi lézerközponthoz kapcsolódó oktatási programok indulnak

Uniós támogatással a szegedi lézerközponthoz kapcsolódó oktatási programok indulnak hazai felsőoktatási intézményekben - közölte Osvay Károly, a projekt szakmai vezetője.

A több mint egymilliárd forintos összköltségvetésű program célja az Európai Unió tudományos nagyberuházásaként kialakítandó központ megvalósításhoz és az üzemeltetéshez szükséges szakemberek képzése minél több fiatal bevonásával – mondta az egyetemi docens a projektről tartott sajtótájékoztatón.

A Szegedi Tudományegyetem vezetésével egyetemi, főiskolai kurzusokat indítanak kifejezetten a lézerközponthoz kapcsolódó területeken, nemcsak fizikus, hanem biológus, vegyész és orvostanhallgatók részére is – közölte a szakember. Mivel a szegedi kutatóközpont felhasználói elsősorban a társtudományok területéről kerülnek majd ki, a program kiemelt szakmai célja a lézereken alapuló kutatási módszerek és fényforrások megismertetése a hazai élő- és élettelen természettudományi területeken dolgozó kutatókkal – hangsúlyozta az egyetemi oktató.

Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora elmondta, a következő években Európa-szerte szakemberhiány várható a fotonikában, ezért rendkívül fontos a képzés fejlesztése ezen a területen. A kutatóközpont olyan technológiai intelligenciát hoz Magyarországra, amely legközelebb a CERN-ben, a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriumában érhető el Genf mellett – fogalmazott az akadémikus.

A központ kialakításába és működtetésébe magyar vállalkozások is bekapcsolódhatnak, ehhez rendkívül szigorú minőségi követelményeket kell teljesíteni. Ennek eléréséhez minden segítséget meg kell adni, ezt szolgálja többek között majd a Lézertechnikai platform létrehozása, amely a felsőoktatás, a hazai lézeres ágazatban működő cégek, kutatóintézetek, valamint a központ között biztosítja majd a folyamatos konzultációt – közölte a rektor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik