A pszichológus a Független Pedagógiai Intézet legutóbbi szemináriumán egy kilencvenes évekbeli német vizsgálat alapján vázolta fel, melyek a pedagógushivatás gyakorlása közben fellépő legjellemzőbb lelki problématípusok. Mint mondta, sokan válnak a „foglalkozás áldozatává”. A lelkes pályakezdő bekerül a tanári közösségbe, sokat vállal, s egyre többet pakolnak is rá, odaadóan végzi az egyre újabb feladatokat, s észre sem veszi, hogy gyakorlatilag nincs már magánélete, az iskolához nem kapcsolódó programja. Visszajelzést nem kap, s ha esetleg nemet mondana egy újabb felkérésre, neheztelnek rá. A foglalkozás áldozata lesz, a személyes életét kiszorítja a szakmája.
Ehhez hasonló a „hasító” pedagógus, aki a munkájában a tökéletességre tör, otthon viszont „igényes bébi”. A munkahelyén száz százalékban helyt áll, a magánéletben, a családban viszont egyáltalán nem. Ez Németországban leginkább a férfiakra jellemző: ez a típus hazamegy az iskolából, leül, várja a vacsorát, nézi a tévét, a gyerekeket, a háztartást a feleségre hagyja. Magyarországon az elnőiesedett pálya és a rögzült nemi szerepek miatt ez némileg másként alakul, de létezik. Bagdy Emőke szerint a pedagógus állandó „adó” személyiség, nem tud segítséget kérni, ha szüksége lenne rá. Otthon is ez a helyzet, kiszolgálja a családot, de önmagával nem törődik. Egy debreceni kutatás összehasonlította a pedagógusokat egy sor más szakmában dolgozóval, s azt találta, hogy a pedagógusok fordítanak a legkevesebb időt magukra.
Sok a tanárok között a „perfekcionista” is, aki állandóan elégedetlen, azt érzi, hogy nem elég jó semmilyen területen. A pedagógusok ráadásul alig kapnak visszajelzést munkájukról, amit kapnak az is csak „jó adminisztrátor”-típusú visszajelzés.
A következő veszélykategória, az „érzelmi kalóz”. Az ide tartozó tanárok a saját elszegényedett intim szférájukat próbálják pótolni a munkájuk közben. Ez a fajta probléma sokszor a tanár-diák szerelemi történetekben jelenik meg. Különösen veszélyeztetettek ebben a férfi tanárok, hiszen apahiányos társadalomban élünk, sok diáklány apa iránti sóvárgását viheti át a tanárára.
Óvjon az ég bennünket attól, hogy „munkaalkoholisták” legyünk – vezette fel az utolsó típust Bagdy Emőke. Ennek a folyamatnak az első jele az, amikor hazavisszük táskákat, benne a munkát – tette hozzá, bár később a kötetlen beszélgetés során a jelen lévő tanárok ezt elengedhetetlennek tartották. A lényeg, hogy amikor a munka miatt már nem tud figyelni az ember semmi másra, senki másra, élete egyéb aspektusaira egyáltalán nem figyel, sőt azokat is belekeveri a munkába, akkor jó eséllyel munkaalkoholistának nevezhető. Ez nagyon veszélyes, viselkedési zavart, kimerültséget, depressziót, és az ezekkel járó pszichoszomatikus megbetegedéseket okozhat. Bagdy Emőke szerint mindezt úgy lehet megelőzni, ha magunkra parancsolunk, hogy nem viszünk haza több munkát, vagy legalábbis lazítunk a kötelességtudatunkon, a megfelelési kényszerünkön.
A tanárokat leginkább fenyegető pszichés problémák azonban megelőzhetők és leküzdhetők, ki tudnak törni a belefáradás-kiégés ördögi köréből, csak ismerni kell a megfelelő technikákat. A rendelkezésre álló módszerek alapja az öngondoskodás, befelé figyelés, relaxáció és vizualizáció. Ezek a technikák pedig mindenki számára megtanulhatók.
