Zoli középsúlyos értelmi fogyatékosként látta meg a napvilágot. Apukája, Károly azt meséli, hogy sajnos a fogadott orvosuk nem vette észre, hogy a magzat nyakára rátekeredett a köldökzsinór. Így fia oxigénhiányos lett. Születésekor még nem tudták, hogy autista is a fiuk. Kórházról kórházra hordták, így derült ki a betegsége.
Ahogy Károly fogalmaz: „Sok megpróbáltatáson mentünk keresztül. Nagyon nehéz volt Zoli kényszeres dolgaihoz hozzászokni. A kedvenc hátizsákja nélkül nem ment sehová. Csak a megszokott tányérból és pohárból fogadta el az ételt és az italt. Ha valami nem úgy volt, ahogy ő szerette volna, rögtön hisztizett, kiabált, követelőzött (az autisták többsége öntörvényű). Sokszor kerültünk kellemetlen helyzetbe miatta, de hozzászoktunk, és nem érdekelt, ki mit mond. Nem akartunk magyarázkodni, sok ember nem tudja sajnos, mi az, hogy autista.”
Okos volt
A fiú szülei azt mondják, Zoli betegségéhez képest nagyon is intelligens volt. Anyukája könnyeivel küszködve meséli, hogy kisfia a sorozatokat kívülről tudta. „Elég volt, ha egyszer már látta, másodszorra olyan volt, mint egy narrátor, előre mondta a szöveget. A memóriája is nagyon jó volt, bár írni és olvasni nem tanult meg.” Zoli tíz évig járt autistáknak fenntartott intézményekbe: bölcsődébe, óvodába és iskolába.
A fiú imádott utazni, a szüleivel bejárta a fél világot. Törökországban Zoli delfinterápián vett részt.
„Örökké nem élünk”
De térjünk át a rosszabb emlékekre. A serdülőkor idején a magatartási problémák súlyosbodtak. Szüleivel mindig tisztelettudóan viselkedett, de amikor indulatait nem tudta szabályozni, volt, hogy nekik ment. Amikor Zoli húszéves lett, nagy nehezen úgy döntöttek, hogy keresnek számára egy olyan intézményt, ahol majd figyelnek rá. Károly úgy gondolta, időben kell lépni, mert már nem fiatalok, és nem akarták, hogy a fiú egyedül maradjon, ha ők már nem lesznek. „Értő kezek közé akartuk helyezni Zolit – bár ne tettük volna.”
„Először egy dunántúli Intézményben próbálkoztunk, de objektív okok miatt nem jött össze. Aztán itt Budapesten találtunk egy másikat. Jó helynek tűnt. Hétvégékre, szabadságra, ünnepekre mindig hazavittük a fiunkat.”
Bántalmazták
A kálvária 2010-ben kezdődött. Az intézményben több ápoló is azt állította a fiúról, hogy ön- és közveszélyes. Folyton bántalmazza a társait, és az ápolónak is nekiment. A pszichiátriai hivatalos dokumentáció alapján Zoli markáns viselkedési zavarral küszködött, de ez nem azonos a „közveszélyes” fogalommal. Károly is mást mesél. Azt mondja, fia sokszor panaszkodott, hogy az ápolók provokálják, ezért ment nekik, de volt, hogy ok nélkül a falba verték a fejét. Fényképeket is mutat, amin jól látszik, hogy a gyermek kezén, fején, hátán sérülésnyomok vannak. Arra a kérdésünkre, hogy miért nem vetetett látleletet a fiúról, azt feleli, hogy maguk között próbálták elintézni az intézmény igazgatójával a problémát. Ezt már bánja. “Egyre több gyógyszert kapott Zoli, amivel úgymond leszedálták (nyugtatás, általában arra alkalmas gyógyszer segítségével) a gyerekemet. Kényszerzubbony helyett jól bevált módszer – mondja Károly. A 80 kilós „atlétának látszó” fiúból lassan egy vézna öregember benyomását keltő gyermek lett.”
Gyógyszerek mellékhatása
„A gyógyszerek mellékhatásaként a fiunk teljesen megváltozott, még a szemei is fennakadtak, ami az általa szedett gyógyszer súlyos neurológiai mellékhatása. Feleségem és jómagam is egészségügyben dolgozunk, tudtuk, hogy valami nincs rendben. Többször jeleztük írásban és szóban is az intézmény vezetése felé az általunk is tapasztalt súlyos gyógyszermellékhatásokat, és beszámoltunk arról is, hogy gyakoriak voltak a lázas állapotok és a felső légúti megbetegedések – Zoli állandóan köhögött. Személyesen konzultáltunk az intézmény pszichiáterével, kértük a gyógyszeres kezelés felülvizsgálatát. Nem történt semmi változás. Videofelvétel is készült az idegrendszeri mellékhatásról.”
Zoli meghalt
„2011 októberében végzetes napra ébredtünk. Este telefonáltak, hogy Zoli rosszul van, újra kellett éleszteni. Tíz perc sem telt bele és újra hívtak: „Zolit elvesztettük, sajnos meghalt.” Nem akartuk elhinni. Az nem lehet… Azonnal kértem az igazságügyi boncolást” – mondja Károly.
Hivatalból rendőrségi eljárás indult az ügyben. Több ellentmondás is felmerült. „Sikerült megszerezni az egyik gyógyszer teljes körű mellékhatás-leírását , melyben a leírtak alapján feltételezhető, a gyermekem halála és a gyógyszer szedése között ok-okozati összefüggés van. A dokumentációkba betekintve láttam, hogy az ápoló személyzet a napi jelentésekben jelezte a szinte állandósult neurológiai mellékhatást. Az elvégzett toxikológiai vizsgálat megállapította, hogy a gyermekem véréből kimutatott gyógyszer hatóanyaga a toxikus szint felett volt jóval. Két igazságügyi orvos szakértői vélemény készült, amelyeknél szintén eltérés van. A boncolásnál külsérelmi nyomok is voltak Zolin. Első fokon lezárták az ügyet, de továbbvisszük, azért, hogy felhívjuk a figyelmet a problémákra, és akik hasonló cipőben járnak, velük ez ne fordulhasson elő. Abban az intézményben is például még több mint 100 gondozott él.”
Perelés
A szülők egy emberi jogi szervezethez fordultak segítségül, amely a pszichiátriai visszaélések kivizsgálásával foglalkozik. A szervezet hivatalos beadványai kapcsán jelenleg több hatóság is vizsgálja a halálesetet, valamint magát az intézményt.
A minisztérium már látogatást tett az intézetben, a Munkaügyi és munkavédelmi felügyelőség pedig már talált olyan pontokat, amelyek nem elfogadhatóak. A gazdasági vezető az intézet etikai bizottságához fordult több visszássággal kapcsolatban. A vizsgálatok folytatódnak. A fejleményekről beszámolunk.
| Üstökös |
| Aki szeretne többet tudni az autista fiú életéről, az ide kattintva megrendelheti a könyvet, amelyet édesapja írt Zoliról Üstökös címmel. |
