Belföld

Meggyilkolták a repülőnket

batyi-zoltan
batyi-zoltan

2012. 04. 17. 06:00

A múlt század hatvanas éveitől a Szegedi Vidámpark egyik fő látványossága volt egy Li-2-es repülőgép.

Még a kamaszkorú szegediek is emlékezhetnek arra, hogy volt egyszer egy vidámparkunk. Úgy bizony, az újszegedi liget egy darabján kínálta a szórakozást, a sportcsarnokkal szemben, ott, ahol ma élménypark szolgálja – mások mellett – az extrém sportok kedvelőit.

Gépmadár és csatos bambi

De ahogy mondani szokták, ez már nem az igazi. Eltűntek a hinták, az óriáskerék, gokartok zaja sem veri fel a liget csendjét. Mint ahogy eltűnt az a repülő is, amelynek tövében egykoron büfé üzemelt, valaha 2 forintért is kínálták itt a szocializmus „ópiumát”, a csatos bambit. A mindenre kíváncsi gyerkőcök pedig a gép lépcsőjén felmászva bámultak be az ablakon. Hogy aztán felnőve már kólázni vigyék a gép árnyékába gyerekeiket. Igyekezvén megfejteni a rejtélyt: vajon ez a gép hogyan nézhetett ki újkorában, és miként lehetett ebben utazni.

Pedig a repülő nem volt oly kicsinység, hogy csak elsodorja a szél. A Li-2-es típusú szerkezet, amelyet a Szovjetunióban építettek egykoron 19.6 méter hosszúra nyúlt, szárnyainak fesztávolsága 28,8 métert tett ki, és fedélzetén 5-6 fős személyzet szolgált, amikor a gép még a Malév állományában a fővárosból Szegedre és vissza szállított a gyomrában maximum 21 utast az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején.

„Nem biztos, hogy Szegedre érünk!”

Hogy egy személyes emlékkel is éljek: édesapám nem egyszer választotta ezt a gépet a vonat helyett. Ő mesélte: volt olyan felszállásuk, amikor a pilóta, átnézve a gépet, széttárta a kezét, és így szólt. „Uraim, mindenki csak a maga felelősségére szálljon fel, mert nem biztos, hogy elérünk Szegedig“. Na, erre páran azonnal ki is masíroztak a gépből, míg mások, így apám is azt válaszolta: „Ha maga fel mer szállni, csak ne menjen már egyedül.” És a gép, az út vége felé már a régi M5-ös út nyomvonalát követve (hogy bármikor képes legyen egy kényszerleszállásra) meg is jött a szegedi reptérre.

Mert bizony egyszer létezett még belföldi légi közlekedés is (mint szavaimból kiderülhetett, olyan jó „magyaros”). Ám a hatvanas évek elejére belátták: a kiöregedett géppark csak túl nagy ráfizetéssel üzemeltethető egy olyan kis országban, mint a miénk. Nos akkor a Li-2-es (ami egyébként az amerikai DC-3-as mintájára épült, 245 kilométeres sebességgel 5600 méter magasban tudott repülni, és egy tankolással 2500 kilométert is képes volt megtenni) az utolsó hivatalos menetrendszerinti útjáról nem tért vissza Ferihegyre. Az állam kegyes ajándékaként a már említett vidámparkban állították fel, mindenki nagy örömére.

Felgyújtották a hajléktalanok

Ahogy az már lenni szokott Magyarországon az értékekkel, a gép állagának megóvására vajmi keveset költöttek. Ahogy teltek az évtizedek, a valaha annyira csodált gépmadár csak pusztult, koszolódott, majd valami egészen fura ötlettől vezérelve valaki rózsaszínűre festette be a géptestet. Amikor aztán hajléktalanok tábort vertek benne, és fel is gyújtották a szerencsétlent, kiégetve a gép teljes belsejét, megszületett a döntés: a romot el kell szállítani. Ígéretben persze nem volt hiány: „Visszahozzuk, csak előbb szépen helyreállítjuk, hiszen páratlan kincs, az egész országban mindössze 5 ilyen szerkezet maradt.” – mondták a szakemberek az ezredforduló környékén. A Li-2-es utolsó útját a szegedi reptéren szakították meg (2001-ben még ott szörnyülködtek sorsán a kilátogatók), ahol darabjaira szedték, majd már teherautókon tette meg az utat Budapestig.

De hol lehet most? – kérdezték már ezrek és ezrek, elsétálva az egykori vidámpark mellett, emlékezve a gép tövében elmajszolt vattacukorra. Engem is többen megkerestek, járjak már az ügy végére. Ám mit sem ért volna nagy igyekezetem, ha nem kapok pótolhatatlan segítséget Tóth Pétertől, a Rádió 88 kiváló szerkesztő riporterétől, aki a repülés nagy szerelmese. Nos, tőle tudtam meg, hogy a repülő Budaörsre, az ottani reptérre került, ahol a hozzáértők kiderítették: sajnos ez a gép már menthetetlen. Ezért aztán 2005-ben kimondatott a halálos ítélet, és bekövetkezett a kivégzés is – szétdarabolták a Li-2-est, és csupán az orr-részét őrizték meg az utókornak.

Hogy erről Szegedet valahogy elfelejtették értesíteni? Ja, kérem, mindenre a székesfővárosban sem gondolhatnak. Így aztán nekünk megmaradtak egyre halványuló emlékeink. És most már a biztos tudat: álmodozhatunk továbbra is, de a mi álmaink már aligha fognak Li-2-essel szállni a fellegek közé.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.