Belföld

Két lap is „lezöldbárózza” Csányit

Zöldbárókról, nagytőkés oligarchákról beszélt lemondásakor Ángyán József.

Az Origo a nyilvánosan elérhető adatok alapján összegyűjtötte, kikre illik a volt államtitkár leírása. A hvg.hu egy rádióinterjú alapján írt az OTP elnök-vezérigazgató agrárvállalkozásairól.

Az korábban is nyilvánvaló volt, hogy a családi gazdaságok megerősítésén dolgozó Vidékfejlesztési Minisztérium volt államtitkára miért tartotta tarthatatlannak a “zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok” térnyerését egy olyan időszakban, amikor nagy jelentősége lesz annak, kinek, mennyi föld jut.

Az Origónak egy, a hazai agrárszférában otthonosan mozgó tanácsadócég névtelenséget kérő vezetője azt mondta: ez nem ideológiai kérdés, az biztos, hogy sok olyan pénzügyi befektető is jelen van a mezőgazdaságban, gyakran strómanokon keresztül, aki vélhetően a földre hajt.

Akadályozza a tisztánlátást, hogy a Nemzeti Földalap honlapján nincsen egységes, kereshető adatbázis – írja a lap, amely a nyilvános elérhető adatokra hivatkozva mégis a zöldbárók közé sorolja Csányi Sándort, Kenyeres Sándort, Leisztinger Tamást, Nyerges Zsoltot, Szaxon József Attilát.

A hvg.hu arra emlékeztet, hogy a minap a Fidesz frakcióvezetője egy rádióinterjúban – Csányi nevét ki nem mondva – arról beszélt, hogy a bankár vállalkozásai polip módjára hálózzák be az országot. Lázár János szerint azért folyik az „oligarcházás”, „ezért megy ez az egész cirkusz, hogy a legérintettebbről óriási erőkkel elterelik a figyelmet”.

A hvg.hu több agrárpiaci és fideszes forrásból is úgy értesült, a kormánypárt frakcióvezetője és Csányi Sándor az utóbbi hetekben a Gyulai Húskombinát miatt különbözött össze. Lázár szerint amennyiben a húsfeldolgozó tönkremegy, olyan „hungarikumnak minősülő termékek” tűnhetnek el, mint a Gyulai kolbász és kenőmájas, illetve a Csabai kolbász. Ugyanakkor a Csányi érdekeltségébe tartozó, a szegedi Picket is magába foglaló Bonafarm-csoport a gyulai csőddel már-már monopolhelyzetbe kerülhetne – írja a lap.

“Azzal a programmal szemben, amelyet a Nemzeti Vidékstratégiában megfogalmaztunk, amelyet a társadalom túlnyomó többsége – a fórumainkon, az elmúlt nyolc hónap széleskörű (sic!) társadalmi vitái során megtapasztaltak szerint – teljes mértékben támogat, és amelynek végrehajtására szegődtem, nos ezzel a programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, hogy ne mondjam “maffiacsaládok”, spekuláns nagytőkés “oligarchák” és a volt TSz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos “zöldbárók” koalíciója jött létre” – írta korábban Ángyán József.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik