Frölich Róbert a budapesti gettó felszabadulásának 67. évfordulóján tartott megemlékezésen úgy fogalmazott: még mindig lehet hallani a gyűlölet szavát, “újra – vagy még mindig – ellenünk acsarkodnak”, úgy látszik, nem volt elég az a hatszázezer magyarországi áldozat, akit a második világháborúban lemészároltak.
Fotó: MTI / Kovács Tamás
Megítélése szerint ami a holokauszt idején történt, kísért a mai napig, “újra halljuk ugyanazokat a szlogeneket, látjuk ugyanazokat a módszereket”. Frölich Róbert annak a véleményének adott hangot, hogy “nem látunk senkit, akinek meglenne az ereje, a hatalma és a módja” fellépni a szélsőségesek ellen, “aki azt mondaná: vissza a történelem szemétdombjára minden náci ideológiával”.
Martonyi János külügyminiszternek a szertartáson felolvasott üzenetében az állt: “megrendülten hajtok fejet a holokauszt áldozatai előtt, osztozom önökkel az emlékezés fájdalmában”. Kitért arra: a holokauszt idején “a magyar állam nem védte meg polgárait”, akik ezáltal hazátlanokká, emberi mivoltuktól megfosztva pedig sorstalanokká váltak.
Karin Olofsdotter – aki tolmácsolta a svéd külügyminiszter üdvözletét – azt mondta: Budapest történetének legsötétebb korszaka volt a német megszállás és a nyilas terror. Raoul Wallenberg egyetlen célja az volt, hogy minél több zsidó ember életét megmentse, és sikerült is neki több mint tízezer ember életét megmenteni hat hónapos magyarországi tartózkodása alatt. Szólt arról, hogy Wallenberg tevékenységét nem szabad elfelejteni, mindig emlékezni kell rá, ennek megfelelően kell továbbadni az ismereteket a holokausztról, és e célt szolgálja a Wallenberg-emlékév is.
A rendezvény végén a résztvevők a zsinagóga oldalánál lévő emléktáblánál elhelyezték a megemlékezés köveit. Az eseményen megjelent mások mellett Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon volt miniszterelnökök, Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és parlamenti frakcióvezetője, több országgyűlési képviselő, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és a diplomáciai testület számos tagja.
