Belföld

Késő délután már a tárca honlapján is olvashatóak lesznek az egyes tárcákat érintő megszorítások részletei. A Figyelő hetilap e heti számából előzetesen is tájékozódhatunk.
2004. 02. 25. 17:00
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megismételt, új versenyfelügyeleti eljárást indított a Mol Rt. ellen a Legfelsőbb Bíróság ítélete alapján, amely a GVH-t új eljárás lefolytatására kötelezte - tájékoztatta a GVH az MTI-t szerdán.
2004. 02. 25. 16:59
Februárban előzetes adatok szerint 0,9 százalékosra mérséklődött az éves infláció Németországban, a havi változás pedig 0,2 százalékos - közölte kedden a német szövetségi statisztikai hivatal. A változás megfelel az elemzői várakozásoknak, a februári 0,2 százalékos növekedés viszont meghaladja a januári havi változást, mivel akkor 0,1 százalékos árszint-emelkedést mértek az országban. Januárban az éves szinten mért németországi infláció még 1,3
2004. 02. 25. 16:18
Az előző napi kormánymenesztés és az azt követő tőzsdei bizonytalanság után szerdára magához tért a moszkvai tőzsde: a börze RTS-indexe jelentősen emelkedett, közép-európai idő szerint délután három óra körül 1,73 százalékos emelkedéssel 658,81 pontnál járt.
2004. 02. 25. 16:17
A tornádók, földrengések és más természeti katasztrófák tavaly óriási lökést adtak a világ biztosítási üzletágának. A biztosított károk nagysága 16 milliárd dollárt tett ki szemben az előző év 11,5 milliárd dolláros kárösszegével - közölte a Münchener Rück német biztosítótársaság szerdán.
2004. 02. 25. 16:14
Érvénytelennek nyilvánította a csillebérci gyermektábor elajándékozásáról szóló 1989-es szerződést a Fővárosi Bíróság szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében, így az ingatlan az úttörőszövetségtől visszakerülhet a magyar államhoz.
2004. 02. 25. 16:02
Medgyessy Péter az elkövetkező időszakban több közvetlen kapcsolatot, találkozót szeretne az emberekkel, hogy az EP-választás kapcsán elmondja érveit, igényeit, üzenetét a nemzeti egységről, az együttműködésről; mint mondta, "ez az út talán sikeresebb lehet, mint a pártokon keresztül".
2004. 02. 25. 14:58
Akár polgárháborúvá is fajulhatnak az elégedetlenkedő romák zavargásai Szlovákiában - figyelemeztetnek az ország roma vezetői. A szlovák államfő a kormányt hibáztatja, a kormányfő pedig "bizonyos erőket" okol a történtekért. Kedden egy szlovákiai városban a tudósítók szerint valóságos hadiállapot uralkodott.
2004. 02. 25. 14:51
A lengyel PKN Orlen olajtársaság a Bank Austriához tartozó CAIB-ot és a Lehman Brothers nemzetközi befektetési bankot kérte föl pénzügyi tanácsadónak a magyar Mol Rt.-vel folytatandó egyesülési tárgyalásokhoz - mondták lengyel bennfentesek szerdán a Reuters hírügynökségnek.
2004. 02. 25. 14:26
Szerdán 14 óra előtt néhány perccel a BÉT-en a BUX bő 100 pontos erősödéssel 10 ezer ponton állt. Az index már közvetlenül a nyitás (9896,00 pont) után elérte ezt a szintet, eddigi legmagasabb értéke 10030,93 ponton volt.
2004. 02. 25. 14:10
Zürichi otthonában meggyilkolták azt a légiirányítót, aki szolgálatot teljesített 2002-ben, mikor két utasszállító gép összütközött és lezuhant - számol be a BBC.
2004. 02. 25. 13:30
Négymillárd ember, a világ várható népeségének a fele használ már majd mobiltelefont 2015-ben, a mostani 1,3 milliárd helyett, a finn Nokia elnök-vezérigazgatója szerint.
2004. 02. 25. 12:37
A budapesti Elex Rt. sikeresen közvetített egy meg nem nevezett magyar befektetőnek szerbiai mezőgazdasági földterület megvásárlásában és további segítséget kínál bauxitbánya, hotellánc és közüzemi szolgáltatók privatizációjában való részvételre - mondta Elek Zoltán, a cég elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten.
2004. 02. 25. 12:13
A horvát Pliva gyógyszergyár tiszta nyeresége 9 százalékkal csökkent 2003-ban, mert a magasabb költségek ellentételezték bevételek emelkedését. Erre az évre 12 százalékos forgalomnövekedést és a működési nyereség ennél gyorsabb emelkedését jósolják a vállalatnál.
2004. 02. 25. 11:52
A február elején bejelentett tranzakció újabb lépéseként az Euroweb International és a Wallis Csoport többségi tulajdonában álló Elender Üzleti Kommunikációs Rt. részvényeseinek képviselői hétfőn aláírták az Elender Rt. 100 százalékos részvénycsomagjának az Euroweb Internationalnek való értékesítéséről szóló adásvételi szerződést.
2004. 02. 25. 11:14
Olvasói sztorik