Európának jelentős az elmaradása a kutatás és fejlesztés területén, különösen a kutatási eredmények hasznosításában, az innovációban Japánhoz vagy az Amerikai Egyesült Államokhoz képest-hangsúlyozta Szendrődi László, Magyarország brüsszeli nagykövetségének tudományos technológiai attaséja.
Magyarország uniós csatlakozását követően a csökkenő vámbevételek és a változó áfa-bevételek miatt a korábbinál is nagyobb jelentősége lesz a személyi jövedelemadó (szja) bevételeknek - hangsúlyozta Bihary Zsigmond, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) főigazgatója.
A növekvő árbevétel ellenére 11 százalékkal csökkent a Hyundai Motor nyeresége a második negyedévben az acélárak és az értékesítési költségek növekedése miatt - tette közzé Dél-Korea első számú autógyártója.
Tolatás közben leszaladt az 5. vágányról egy vonat a Déli Pályaudvaron. A szerelvény elsodort egy pizzásbódét, az ott dolgozó két nő még idejében kiugrott. Személyi sérülés nem történt.
Termelés-finanszírozási gonddal küzdenek a dohánytermesztők, s emiatt a hazai termés 80 százalékát adó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tízezer család került nehéz anyagi helyzetbe - állította Lenti István, a térségi önkormányzat mezőgazdasági bizottságának elnöke.
Forró pénzek, gyenge dollár, erős zloty, kedves pénzügyminszter, no és a belpolitikai uborkaszezon - nagyjából ezzel magyarázzák az elemzők a forint mostani rekordárfolyamát. Mit lép a jegybank?
Az idei szőlőtermés-kilátások rekordtermést ígérnek, a pincékbe az idén 4 millió hektoliternél több bor kerülhet Magyarországon - mondta Sümegi József, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének (MSZBSZ) elnöke.
Az IT 2004 kiállításon a békéscsabai Prakticomp cég IPConsole nevű szoftvere nyerte el a Magyar Innovációs Díj – Új Megoldások elismerést. Az alkalmazás többek közt gyorséttermi internetterminálokon fut.
A Baumag csaknem 12 400 károsultja közül eddig 5927-en 20,1 milliárd forint hitelezői igényt jelentettek be - mondta Wortmann György a Baumag Stratégia Fejlesztő Szövetkezet (BSFSZ) f.a. felszámolóbiztosa.
A Mol tudomása szerint a Jukosz kifizette az augusztusra vonatkozó csővezetéki export tarifáját és az augusztusi szerződéses olajmennyiség jelentős része már útban van a Barátság kőolajvezetéken - közölte a magyar olajtársaság csütörtökön.
A Malév az idén, a tavalyi 13 milliárd forint veszteséggel szemben az év végére nullszaldós gazdálkodást, vagy kis nyereséget vár - mondta Sándor László, a Malév elnök-vezérigazgatója.
Az amerikai versenyhivatal (Federal Trade Commission, FTC) jóváhagyta a Sanofi és az Aventis fúzióját, így hamarosan a világ harmadik legnagyobb gyógyszergyártó vállalata jöhet létre.
A bőséges jegybanki kommunikáció ellustítja a piaci elemzőket? Három kutató állítja, hogy a jegybank információáradata elsöpri a piac egyik értékének számító változatos egyéni véleményeket.
Az OECD jelentése szerint az euró bevezetése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de ezért leginkább a tagállamok elhibázott gazdaságpolitikája a felelős.
Csütörtökön a nyersolaj szabadpiacán mérséklődtek az árak az előző napi rekordszintről a profitrealizáló üzletek miatt, mivel számos befektető úgy vélte, hogy túlzott a Jukosz-ügy hatására bekövetkezett emelkedés.
A Siemens elektronikai és gépipari konszern 29 százalékkal 815 millió euróra növelte, főként a távközlési részlege jóvoltából a harmadik negyedévi adózott eredményét, szemben a tavalyi év azonos időszakában mért 632 millió eurós eredménnyel.
A Vivendi Universal médiakonszern forgalma az év a második felében 5,418 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbi 6,132 milliárd euróról, de felülmúlta a szakértői várakozásokban szereplő 5,131 milliárd eurós forgalmi prognózist.
Szerdán megerősítették, csütörtökön cáfolták a Jukosz végrehajtói, hogy a társaság olajtermelésének leállítására adtak volna utasítást. Eközben a cég részvényei szerdán háromszori felfüggesztés mellett újabb 20 százalékot estek.