Folyóiratok a digitális korban

A folyóiratos kommunikáció az előképe volt annak, amit internetes kommunikációnak szokás nevezni – mondta Gács Anna, a Szétfolyóirat című nemzetközi konferencia főszervezője, az ELTE kommunikáció tanszékének oktatója. Gács szerint a konferencia felhívta a figyelmet arra, hogy az internetes folyóiratok számos olyan informális, társadalmi funkciót is vállalni tudnak, amely korábban csak orálisan, az azonos térben és időben lévő emberek között létezett. Ezért a netes folyóiratok többet adnak, mert nem egyszerűen szöveget közölnek, hanem a fórum szerepét is be tudják tölteni.

Kultúra, gondolkodás, jövő

Geoffrey Nunberg, a Stanford University professzora például a blogoknak, a személyes hangvételű internetes naplóknak mint új kommunikációs formának a szerepéről beszélt. Bence György filozófus arról szólt, hogy az angolszász folyóiratok történetébe hogyan illeszkedik az internetes folyóirat kultúrája. Szakadát István, a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének egyetemi docense pedig a 90-es években népszerű ABCD interaktív CD-ROM magazinról tartott előadást, amely az akkori internetes kultúra egyik kiemelkedő magazinja volt.

A konferencián szó volt még az internetes anyagok szerzői jogi kérdéseiről, az online publikációk íráskultúrára és gondolkodásra gyakorolt hatásáról, valamint a folyóiratok és elektronikus médiumok jövőjéről a Naprendszerben.

Internet a Naprendszerben

Galántai Zoltán, a BME Innovációmenedzsment és Technikatörténeti Tanszékének egyetemi docense megemlítette a NASA által kifejlesztett Deep Space Network (DSN) független, szabványosított kommunikációs rendszert, amelynek nemrég volt a negyvenéves évfordulója. Ez a hálózat három vevőállomásból áll, amelyek a dél-kaliforniai Mojave sivatagban, Madridban és Canberrában találhatók; elsődleges feladatuk az, hogy veszik a különböző űrszondáktól érkező jeleket. Ezek az egymáshoz képest körülbelül 120 fokban elforgatott parabolaantennák lehetővé teszik az űrhajók megfigyelését és a tudományos adatok gyűjtését. Galántai a konferencián kívül még elmondta, hogy a NASA tervei szerint ezt a rendszert fogják továbbfejleszteni bolygóközi hálózattá (IPN).

Az ötletet Vinton Cerf vetette föl először az 1990-es években, akit az internet “atyjaként” szoktak emlegetni. A BME docense azonban hozzátette, hogy ez a hálózat technikailag teljesen eltérő lesz a hagyományos internettől, mert például a protokollnak sokkal hibatűrőbbnek kell lennie a hatalmas távolságok miatt, és sokkal kisebb lesz a sávszélesség is. Ezért most olyan protokollt fejlesztenek, amelynél a címzett fog visszakérdezni, ha nem kapta meg az összes csomagot, és csak egy kérdést fog visszaküldeni, amelyben a hiányzó csomagokat újra elkéri.

Ennek a hálózatnak egy másik tulajdonsága az lesz – s emiatt inkább a mostani e-mailhez hasonlítható –, hogy jó esetben is percek kellenek majd a kommunikáció elindulásához, tehát nem lehet egy kattintásra, rögtön letölteni valamit. Emellett még olyan probléma is adódhat, hogy egy bolygó egy ideig eltakarja a jelforrást, és az adó hiába sugározza a jelet, az nem érkezik meg. Galántai szerint mindezekből következik, hogy például a Marsra vagy a Marsról érkező információk nagy része le lesz csupaszítva, és egy nagyobb méretű csatolt dokumentumfájl helyett inkább text formátumban lesz érdemes anyagokat küldözgetni.

Cím a Marson A bolygóközi kommunikáció elősegítésére Cerf még domainnév-rendszert is javasolt. Így például a Mars Pathfindert a pathfinder@mars.sol címen lehetne elérni. Galántai azonban hangsúlyozta, hogy most még közvetlenül címezik meg a rádióadásban az űrszondának szóló üzenetet, és nem létezik ilyen cím. Adrian Hooke, a NASA-nál dolgozó, kommunikációs protokollokkal foglalkozó szakértő azért megpróbálta a genfi székhelyű International Organisation for Standardisationnél elérni, hogy az earth.sol domainnevet fogadják el. A válasz azonban az volt, hogy először is meg kell találni a Föld szuverén képviselőjét, és majd ő írjon kérvényt.

A kommunikáció határai

A BME szakértője Cerfre hivatkozott, aki 1998-ban úgy becsülte, hogy körülbelül 2040-re már lesznek a Marson emberek, ezért akkora kialakulhat a bolygóközi gerinchálózat. Az ilyen hálózatnak az egyik funkciója a Marson élőkkel való kommunikáció fenntartása lesz, a másik pedig az, hogy kiszolgálja a Mars körül keringő majdani műholdakat.

Ez azonban a kezdetekben valószínűleg ugyanúgy fog működni, mint annak idején az ARPANET, vagyis a szűkös erőforrások miatt csak a kevés kiválasztott tud rácsatlakozni. A limitált sávszélesség miatt a műholdas kommunikációhoz hasonlóan itt is el kell majd adni a sávokat, csakhogy jelentkezik egy különös probléma: kitől kell majd megvenni a jogot ahhoz, hogy a Marsra reklámokat sugározzunk?

A szűk adatkeresztmetszet problémáját jól illusztrálja a Mars Pathfinder, amely 1997-ben 300 bit/másodperc sebességre volt képes, és Galántai szerint ez az adat nagyjából ma is érvényes. Ha megnézzük az interneten található képeket, általában csak több megabájtosakat találunk, amelyek körülbelül egy nap alatt érkeznének meg. Az egyetemi docens ezért úgy gondolja, nem szabad alábecsülni egy DVD-kkel megrakott Boeing 747-es átviteli sebességét, vagyis érdemes lehet majd digitális adathordozókkal tömött rakétákat indítani a Marsra, mivel ez gyorsabb módszernek bizonyulhat a bolygóközi hálózathoz képest.