A fedett pályás atlétikai OB első napját két ezüstéremmel zárta az ARAK csapata, a második napon, pedig sikerült ezt is túlszárnyalni.
A felnőttek ugyan magabiztosan nyertek a DVSC ellen, ám az utánpótlás csapatok ugyanezt nem mondhatják el magukról.
Sokkal nehezebb mérkőzésre számított az Alba Fehérvár Nyíregyházán, ám végül kiütéses győzelem lett a vége.
Aránylag korán szembesülhetett José Gomes a magyar labdarúgás visszáságaival, bizonyítja ezt, hogy hiába utazott el a Videoton Vácra, nem tudták lejátszani a Magyar Kupa-meccset.
Lejátszotta utolsó idei EBEL-meccsét a SAPA Fehérvár AV 19 Ljubljanában, ahol folytatva a középszakaszbeli tendenciát újabb, hetedik vereségét szenvedte el.
A Dunafém-Maroshegy SE korábbi elnökének emléke előtt adóznak idén, immár harmadszor a barátok, és a résztvevő csapatok szombaton.
Demeter Bence után a Volán-Fehérvárt képviselő Kovács Sarolta is döntőbe jutott a Palm Springsben zajló öttusa Világkupán.
A Paksi Atomerőmű csapata nyerte el a Magyar Kupa Final Four rendezési jogát, az Alba Fehérvárnak velük szemben kell kiharcolni a fináléba jutást.
Péntek délután sajtótájékoztatón mutatta be a Videoton három legújabb játékosát, Juhász Rolandot, Vítor Gomest, valamint Arturo Álvarezt.
A fedett pályás szezon legrangosabb hazai atlétikai eseményére, a felnőttek országos bajnokságára készülnek az ARAK versenyzői.
A Factum Sport Debrecen hátvédje, Kevin Dennard Smith a mai naptól Fehérváron folytatja pályafutását, míg Medve Máté a hajdúságiakhoz ment, kölcsönbe.
A Videoton FC összesen 60 darab bérletet adott át a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, valamint a Fejér Megyei Esély Gyermekvédelmi és Gyermeksegítő Alapítványnak.
Bár egy ideig úgy tűnt, hogy nem tud indulni a Volán-Fehérvár kitűnő öttusázója a Palm Springsben megrendezésre kerülő Világkupán, aztán mégis magabiztosan jutott a döntőbe.
Bár helyzetei alapján bebiztosíthatta volna továbbjutását a Ligakupában a címvédő Videoton FC a DVSC-TEVA csapatával szemben, csupán egyszer tudták bevenni a Loki kapuját.
A 76-szoros magyar válogatott védő a belga Anderlechttől érkezett kölcsönbe a piros-kékekhez a szezon végéig.
A Fehérvár KC kedden Südstadtban játszott felkészülési mérkőzést a Hypo Niederösterreich vendégeként, ahol 12 gólos vereségel zárt.
Újoncot avatott utolsó hazai meccsén a SAPA Fehérvár AV 19 csapata, Tóth Gergő az U 20-s csapat legeredményesebb tagja mutatkozhatott be az EBEL-ben.
Az utóbbi fordulók gyengélkedése után az idény utolsó hazai EBEL-meccsén az Innsbruck ellen végre győzelmet ünnepelhetett a SAPA Fehérvár AV 19 csapata.
Az RSC Anderlecht a hivatalos honlapján tette közzé, hogy a 76-szoros válogatott Juhász Roland a Videoton FC-nél folytatja a pályafutását.
A DVSC-TEVA csapatát fogadja a Videoton FC a Ligakupa elődöntőjének első meccsén, szerdán a Sóstói Stadionban, a szurkolók számára, pedig jó hírrel szolgált a fehérvári klub.
A DSC-SI Traubi Kupa 2013 elnevezésű, Debreceben megrendezett nemzetközi úszóversenyen nagyszerűen szerepeltek a Delfin SE úszópalántái.
A mérkőzés esélyesének a Dunakeszi Kinizsi csapatát kiáltották ki, a Fehérvár Futsal Balogh 2000 végig egyenrangú ellenfelük volt, csak a vendégek jobb helyzetkihasználása döntött.
Marco Caneira a Videoton FC portugál védője hosszú távra tervez a klubnál.
Idén tavasszal is folytatódik az ARAK Aktív program, az ARAK terematlétikai versenysorozata, amely több ezer kisiskolást mozgat meg.