Sport

A Dunakeszi nyerte a Nyugat rangadóját

Káldor András

2013. 02. 18. 23:04

A mérkőzés esélyesének a Dunakeszi Kinizsi csapatát kiáltották ki, a Fehérvár Futsal Balogh 2000 végig egyenrangú ellenfelük volt, csak a vendégek jobb helyzetkihasználása döntött.

Korábban a témában:

Még a közel egy héttel ezelőtt megrendezett magyar-szlovén válogatott futsal mérkőzésen sem gyűltek össze annyian a VOK-ban, mint hétfőn este az NB II Nyugati csoportjának rangadóján. A mérkőzésre legalább százötven-kétszáz szurkoló kísérte el kedvenceit Dunakesziről, így kitűnő hangulatban kezdődhetett a találkozó. A Fehérvár Futsal csapata mondhatjuk azt, hogy eleve hátrányból indult, mivel nem kevesebb, mint öt játékosát nélkülözte sérülés, operáció miatt. Kovács Norbert térdműtét után lábadozik, Gál Dániel szintén a térdével bajlódik, rajtuk kívül, pedig még Somogyi Balázs, Kéri Péter, Gulyás Géza volt a maródiak listáján. Tóth Róbert végül vállalta a játékot, Mudra Ákos bokasérülése után leült ugyan a kispadra, de végül nem lépett pályára.

Idén már kétszer találkoztak egymással a felek, és mindkét összecsapást a piros-fehérek nyerték. Főleg a Dunakeszin lejátszott mérkőzés végeredménye lehet fájó a fehérváriak számára, hiszen ott elég nagy vereségbe szaladtak bele (1-7). Persze mentségül szolgáljon, hogy nem lehet a két klub anyagi lehetőségeit egy lapon említeni, mert a Kinizsi ebből a szempontból messze a Fehérvár előtt jár. Két légiós, a spanyol Jordi és az erdélyi Tony Safar, valamint több válogatott játékos – Tóth Gyula, Bita László, Temesi Norbert, Kun Gábor – mellett két egykori nagypályás válogatott Vincze Ottó, és Horváth Ferenc is erősíti őket.

Az első játékrészben teljesen egyenrangú ellenfele volt a Fehérvár a vendégeknek, csupán két kapufa jelezte, hogy a Dunakeszi valamelyest közelebb járt a gólhoz. A szünet után már gyorsan döntésre akarták vinni a dolgot Kun Gáborék, és ezt meg is oldották, mivel egy percen belül kétszer is bevették az egyébként ragyogóan védő Reveland Zoltán kapuját. A bekapott találatok után több szépítési lehetősége is volt a Fehérvárnak, ezek közül egyet Horváth Zsolt ki is használt. Sajnos a gól után a 35. percben Kun lecsapott egy labdára, és bebiztosította a vendégek sikerét.

Mivel a Ferencváros 10-2-re lelépte az AC Villám csapatát, így vereségével a Fehérvár Futsal Balogh 2000 gárdája a tabella harmadik helyére csúszott vissza. A fehérváriak egy hét múlva az ELTE-BEAC otthonában javíthatnak.

Jegyzőkönyv:

Fehérvár Futsal Balogh 2000 – Dunakeszi Kinizsi 1-3 (0-0)

Székesfehérvár, 500 néző

Vezette: Czinder, Horváth Z.

Fehérvár: Reveland – Béres Z.,Tornyai, Molnár Cs., Tóth R. Cs: Molnár V., Végvári, Takács V., Horváth Zs. 1 Vezetőedző: Reveland Zoltán

Dunakeszi: Tóth Gy. – Safar, Jordi, Kun 1, Szijjártó. Cs: Bita, Horváth F., Monspart 1, Vincze O., Temesi 1. Vezetőedző: Tomas Rivera Amoros

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Kecskemét, 2017. szeptember 21.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (b) és Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (MBMH) ügyvezető igazgatója (az autóban) a Mercedes-Benz gyár összeszerelő üzemében Kecskeméten 2017. szeptember 21-én. Ezen a napon letették az autógyár közvetlen szomszédságában felépülő új képzési központ alapkövét.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.