Sport

Búcsú vereséggel

Lejátszotta utolsó idei EBEL-meccsét a SAPA Fehérvár AV 19 Ljubljanában, ahol folytatva a középszakaszbeli tendenciát újabb, hetedik vereségét szenvedte el.

A Volán az utóbbi évek leggyengébb mérlegével zárta a pontvadászatot, és már lényegében véve több fordulóval ezelőtt eldőlt, hogy nem lehetnek ott a rájátszásban. Ettől függetlenül persze szépen akartak búcsúzni a 2012/13-as szezontól. Az utolsó mérkőzésen újabb újoncot avatott a Fehérvár, a 21 esztendős kanadai bekk, Jed Rusk kapott lehetőséget. A játékos már az U 20-as gárdában bizonyított, így csupán idő kérdése volt, mikor kaphat szerepet a felnőtteknél a 198 centis, 104 kilós hátvéd.

Már az sem volt meglepő, hogy az első gólt – szokás szerint – a fehérváriak kapták a 4. percben, amikor egy három a kettő elleni szituációban Kevin De Vergilio passzolt Chris D’Alivéshez, aki a kapu bal oldalába lőtt. Majd három perccel később kiállították Miha Pesjakot, a Volán, pedig kihasználta az előnyt. Frank Banham lövését védte a szlovénok kiváló kapusa, ám a kipattanót Ladislav Sikorcin a hálóba továbbította.

A középső harmadban előbb Kovács Csaba a kapuvasat találta telibe, a 35. percben De Vergilio lövését hárította Rajna Miklós, a kipattanót azonban a szemfüles Ales Music kotorta a kapuba. Két perc múlva nem adták meg a játékvezetők a videós elemzés után Vas Márton találatát, mert a pakk véleményük szerint nem volt a gólvonal mögött, csupán azt érintette.

A záró húsz percben nagy erőket mozgósítottak a fehérváriak az egyenlítésért, ez sikerült is a 49. percben. Ekkor Magosi Bálint játszott Kyle Baileyhez, aki a jobb oldalon érkezve a bal felső sarokba lőtt. Aztán az 54. perc elején eldőlt a meccs: Matevz Erman átadása után Andrej Hebar szerezte a vendéglátók győztes gólját. Utána közel másfél perccel a vége előtt levitte Jan Neliba Rajnát, de ez sem segített.

A SAPA Fehérvár AV 19 az alsóház ötödik helyén zárt, csak az Innsbruckot tudta megelőzni.

Jegyzőkönyv:

HDD Telemach Olimpija Ljubljana – Sapa Fehérvár AV19 3-2 (1-1, 1-0, 1-1)

Ljubljana, 2000 néző.

Vezette: Trilar (szlovén), Gebei, Hribar (szlovén), Kovács B.

Olimpija Ljubljana: Kuhn – Thomas, Dervaric, De Vergilio (2), Music 1, D’Alvise 1 – Cvetek, Erman (2), Pance Z. (1), Verlic, Hebar1  – Groznik, Grahut, Pance E. (1), Ankerst, Pesjak – Ograjensek, Hocevar, Ropret. Vezetőedző: Bojan Zajc

Sapa Fehérvár AV19: Rajna – Sille, Orbán, Magosi (1), Bailey 1, Benk (1) – Pratt, Durco, Novak, Sikorcin 1, Banham (1) – Horváth A., Hetényi P., Sofron, Vas M., Kovács Cs. – Tokaji, Rusk, Mihály Á. Vezetőedző: Jan Neliba

Kiállítások: 4 perc illetve 4 perc

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik