Sport

Hivatalos: Juhász Roland a Videotoné

A 76-szoros magyar válogatott védő a belga Anderlechttől érkezett kölcsönbe a piros-kékekhez a szezon végéig.

Kedden már szárnyra kelt a hír, hogy Juhász Roland  a fehérváriakhoz tart, mintegy negyedórája a fontosabb kérdések eldőltek, és aláírta a klubbal féléves szerződését.

Mint a játékos fogalmazott mindenképpen fontos számára, hogy olyan csapatnál folytassa, ahol a bajnoki címért harcolnak. Azt is elmondta, Torghelle Sándornak is szerepe volt abban, hogy végül a Videoton ajánlatát fogadta el.

–  Jó barátommal, Torghelle Sándorral sokat beszélgettem, és ő is megerősített abban, hogy Magyarországon a Vidinél vannak a legprofibb körülmények. Az elmúlt fél évben sajnos nem sok meccset játszottam, de kettőzött erővel edzettem, úgy érzem, a profi futballban eltöltött több mint egy évtized után, egy-két mérkőzés elég ahhoz, hogy százszázalékos formába kerüljek ismét. A célom az, hogy 2003 után 2013-ban is magyar bajnoki címet ünnepelhessek. – nyilatkozta szerződésnek aláírása után új klubja hivatalos honlapján..

Ajánlott videó

Olvasói sztorik