Szalay Dániel

Szalay Dániel

újságíró
1982-ben születtem Budapesten. Általános iskolás diákként eleinte a családomról szóló újságot készítettem (én voltam az újságíró, a főszerkesztő, a tördelő, a korrektor és a nyomdász egyben), majd az iskolarádióban és a kerületi diákújságban kezdtem el a szárnyaimat bontogatni. A gimnáziumi évek alatt, 1996-tól az Internet Kalauzban és a Prim Online-on, valamint a Népszabadságban publikáltam rendszeresen, aztán egymás után jöttek a felkérések, dolgoztam a Figyelőtől a Computerworldig sok felé. Különösen is nagy hatással volt rám a Petőfi Rádió Modem Idők, majd Netidők című műsora, ahol 2001 és 2006 között online szerkesztő, produkciós asszisztens és riporter voltam. Majd átcsábultam a Klubrádióba, ahol Mobil címmel indítottam műsort. Többször is dolgoztam az RTL-nek (tévéműsort készítettem és az online portált szerkesztettem), az MTV-nek és a Kossuth Rádiónak, illetve különböző médiapiacról szóló lapoknak (Reklámvonal, Médiapiac, Digitalhungary, Marketing&Media stb.). 2009-ben talk típusú, jelenleg is működő podcastot hoztam létre vipcast néven. Közben végigcsináltam két szakot is a BKF-en (új nevén Metropolitan Egyetem), az egyik kommunikáció-újságírás, a másik pedig kereskedelem és marketing szak. A 24.hu-n a Média rovatot szerkesztem 2015 óta.
A Tanár főszereplői. rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Kiderült, mikor kerül képernyőre Nagy Ervin főszereplésével a Der Lehrer című sorozat hazai adaptációja az RTL Klubon. A sorozatban közéleti-társadalmi témák is szóba kerülnek majd.

2018. 03. 01. 09:34
tévé, tv, régi készülék

Bár javultak tavaly a magyar háztartások tévékészülékeinek műszaki adottságai, és egyre elterjedtebbek az okostévék, még mindig sok a 10 évnél öregebb készülék is.

2018. 02. 28. 16:17
A 17. ARC plakátkiállítás egyik pályázata. Fotó: Karancsi Rudolf, 24.hu

Nem engedi az állami tulajdonú Városliget Zrt. az Ötvenhatosok terére, illetve a Városliget más részeire az idén már 18. alkalommal megrendezendő budapesti kiállítást. A szervezők egyelőre nem tudják, van-e politikai ok a döntés mögött.

2018. 02. 27. 08:30
Sebestyén Balázs, A Fal műsorvezetője

Megnő a Híradó időtartama, később kezdődik a Fókusz és A Fal, sőt a vetélkedő hosszabb is lesz. Így a Barátok Közt és az Éjjel-Nappal Budapest kezdete is kitolódik.

2018. 02. 26. 08:46

Életében 75. évében elhunyt a Magyar Televízió Ablak című műsorának egykori vezető szerkesztője, a Hét volt főszerkesztő-helyettese.

2018. 02. 22. 12:12
rádió

A testület szerint a Class FM-et működtető Advenio Zrt. nem megfelelő üzleti tervet nyújtott be az országos kereskedelmi rádiós pályázatra, ezért zárta ki a pályázatból. A győztes így nagyon nagy valószínűséggel a Vajna-közeli Hold Reklám Kft. lehet.

2018. 02. 22. 08:58
tévé, tv, tévéreklám, távkapcsoló

29 százalékkal nőtt a sugárzott reklámok mennyisége – derül ki a Nielsen Közönségmérés legújabb tévépiaci jelentéséből, mely a magyarok tévénézési szokásaira is rávilágít.

2018. 02. 20. 13:33

A Sirius Rádió frekvenciáival bővít a kormánybiztos Rádió 1 hálózata. Már mennek az összekapcsolódást beharangozó promók, pedig még nincs is engedély a Médiatanácstól az összekapcsolódásra, sőt ez még napirendi pontként sem szerepelt.

2018. 02. 19. 22:19
Olvasói sztorik