Szalay Dániel

Szalay Dániel

újságíró
1982-ben születtem Budapesten. Általános iskolás diákként eleinte a családomról szóló újságot készítettem (én voltam az újságíró, a főszerkesztő, a tördelő, a korrektor és a nyomdász egyben), majd az iskolarádióban és a kerületi diákújságban kezdtem el a szárnyaimat bontogatni. A gimnáziumi évek alatt, 1996-tól az Internet Kalauzban és a Prim Online-on, valamint a Népszabadságban publikáltam rendszeresen, aztán egymás után jöttek a felkérések, dolgoztam a Figyelőtől a Computerworldig sok felé. Különösen is nagy hatással volt rám a Petőfi Rádió Modem Idők, majd Netidők című műsora, ahol 2001 és 2006 között online szerkesztő, produkciós asszisztens és riporter voltam. Majd átcsábultam a Klubrádióba, ahol Mobil címmel indítottam műsort. Többször is dolgoztam az RTL-nek (tévéműsort készítettem és az online portált szerkesztettem), az MTV-nek és a Kossuth Rádiónak, illetve különböző médiapiacról szóló lapoknak (Reklámvonal, Médiapiac, Digitalhungary, Marketing&Media stb.). 2009-ben talk típusú, jelenleg is működő podcastot hoztam létre vipcast néven. Közben végigcsináltam két szakot is a BKF-en (új nevén Metropolitan Egyetem), az egyik kommunikáció-újságírás, a másik pedig kereskedelem és marketing szak. A 24.hu-n a Média rovatot szerkesztem 2015 óta.
MasterCard Az év bankja

Az Erste Bank lett idén a MasterCard – év bankja verseny fődíjasa. A pénzintézet nyerte el az Év leginnovatívabb bankja címet is. A MagNet Bank Az év társadalmilag felelős bankja lett, immáron ötödik alkalommal. De több más banknak is kijutott az elismerésekből. A Budapest Bank például a legjobban kommunikáló bank lett.

2015. 11. 18. 01:02
Kihalás kora - Discovery

A század végéig a Földön jelenleg élő fajok fele ki fog halni. E jelenségre hívja fel a figyelmet a Discovery Channel új dokumentumfilmje, a december 2-án a világpremierrel egy időben a magyar képernyőkre kerülő Racing Extinction – A kihalás kora.

2015. 11. 18. 00:51
Adótorony (Adótorony)

Folyamatosan dolgoznak a hazai LTE450 mobilhálózat kiépítésén az MVM NET Zrt., az Antenna Hungária és a Huawei szakemberei. Azt mondják, 2016 márciusára 95 százalékos országos lefedettség lesz, de már januártól is legalább 70 százalékos.

2015. 11. 17. 13:23
propaganda tv2 tilla

Kedd este új évaddal folytatódik Tilla riportműsora, a Propaganda. Az idei évadban a nőké lesz a főszerep. Az első adás vendége Tenki Réka színésznő.

2015. 11. 17. 11:17

A tévécsatorna a legjobb független filmeket ünnepli egy egész hétvégén november 21-én és 22-én. A különleges, megszakítás nélküli hétvége filmjei között a “Gerry”, Matt Damon és Casey Affleck főszereplésével, valamint a 2014-es Sundance Filmfesztivál-díjas “Embert ölni” (“Matar a un hombre”).

2015. 11. 17. 09:44
ipsos

Két szakemberrel bővült az Ipsos csapata: Bolyky Dániel kvalitatív kutatási igazgatóként, Kovács Balázs pedig a média csoport vezetőjeként csatlakozott azokhoz a területeikhez, amelyeken az Ipsos eddig is vezető szerepet játszott, és melyek a menedzsment megerősítésével a jövőben a korábbiaknál is kiemeltebb jelentőséget kapnak.

2015. 11. 16. 11:37
család, kidexpo

A most megnyílt három napos BabaMama Expo és KidExpo alkalmából készült kutatás szerint a sport, a fegyelmezés és fürdetés az apukák dolga, míg a házimunka és háztartás hagyományosan a nőké, legalábbis a magyar válaszadók szerint.

2015. 11. 13. 15:28

Jövő héten dupla epizóddal indul a Válótársak című új heti filmsorozat az RTL Klubon. Hétfőn viszont már láthatják a nézők a werkfilmet, amiből kiderül, hogyan telt a több mint 70 napos forgatás. Erről a készítők, valamint a főszereplők, Stohl András, Gubás Gabi, Scherer Péter, Balsai Móni, Lengyel Tamás és Földes Eszter számolnak be.

2015. 11. 13. 13:35
gyerektehetségek tv2

2016-ban a kicsik kerülnek rivaldafénybe a TV2-n. A csatorna jövő tavasszal új showműsort indít, amelyhez máris várja az 5-16 éves, kiemelkedően tehetséges gyerekek jelentkezését. Nincs műfaji megkötés, csak a tehetség számít.

2015. 11. 13. 10:51
radios(1)(430x286).jpg (rádiós, )

7 animációs film és 5 online rövidfilm-sorozat kapott támogatást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának eheti ülésén a kortárs filmművészeti értékek gyarapítása érdekében. A testület 11 rádiós frekvenciapályázatnál a benyújtott ajánlatok alaki, illetve tartalmi vizsgálatát is elvégezte.

2015. 11. 13. 09:56
bűvösvölgy, nmhh

A budapesti Bűvösvölgy sikerére alapozva országszerte összesen hat, azaz három-három megyénként egy-egy vidéki médiértés-oktató központot tervez megnyitni a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a jövő évtől kezdődően fokozatosan – jelentette be Karas Monika, a hatóság elnöke. Elsőként a hatóság debreceni, majd később pécsi telephelyén lesznek elérhetőek a foglalkozások.

2015. 11. 13. 00:00
http internet böngészés web

A Sakkom Interaktívra bízta keresőmarketing, valamint szezonális online kampányainak tervezését és menedzselését a biztosítótársaság, a Vienna Insurance Group részeként működő Union Biztosító. A döntést egy átfogó audit elkészítése és egy tesztkampány előzte meg.

2015. 11. 12. 15:00
Olvasói sztorik