Oroszi Babett

Oroszi Babett

tényfeltáró újságíró
Pályáját 19 évesen kezdte gyakornokként, ezután írt bulvárt, munkaügyi-munkajogi témájú cikkeket, majd pedig politikát, közéletet. Publikált már cikket a Korridoron, a Maximán, valamint a tv2.hu, a stop.hu oldalán. A Hír24-nek (azaz 24.hu-nak) 2013 áprilisa óta dolgozik. 2013 októberében Dr. Szegő Tamás emlékérmet kapott a kerekesszékesek mindennapjait bemutató blogjáért. Oknyomozó újságírói tevékenységét az atlatszo.hu-nál kezdte meg. Első cikksorozatáért, amely a filmes közpénzek elsíbolásáról szólt, 2014 elején Gőbölyös Soma Díjban részesült, 2014 végén Junior Príma díjat kapott.
prezi (prezi)

Itt a Prezi, a Google és az espell új kezdeményezése. Olyan személyes történeteket várnak, amelyekből kiderül, miért jó nyitottnak lenni.

2014. 03. 17. 12:02

Az I.M.G. médiaügynökség a kormányváltás után szárnyalni kezdett, sorra nyerte az állami megrendeléseket. Az új tulajdonos rögtön az első év után több százmillió forint osztalékot vehetett fel.

2014. 03. 14. 09:53

Talán nincs olyan ember, aki ne hallott volna már az 1800 fős Felcsút 3500 fős focistadionjáról. Azt viszont kevesen tudják, a stadion csak a jéghegy csúcsa.

2014. 01. 30. 06:41
Filmszalag (filmszalag)

Nemcsak a zenészektől vették el az üreshordozói jogdíjak egy részét, a filmesektől is. A Filmjus szédületes iramú jogalkotásról beszél, és 29 millió forintot követel vissza az L. Simon László vezette szervezettől.

2013. 10. 26. 09:00
Olvasói sztorik