Kultúra

Vállalhatatlan propagandaműsorral isteníti a köztévé az ócsai adósparkot

Ötrészes dokumentumfilm torzított valósággal, lassított emberekkel, díszletszerű szentekkel, negédes zenével, hatásvadász mondatokkal. Vélemény.

Az ócsai lakópark a kormány egyik legrosszabbul sikerült vállalkozása: milliárdok mentek el a projektre, miközben az érintettek teljesen érdektelenek maradtak. Az ócsai nyolcvan ház felépítésének ára, a teljes infrastruktúra és a közfoglalkoztatottak bére csaknem 2,5 milliárd forintba került, ehhez képest a házak fele még októberben is üresen állt, összesen 37 családot sikerült Ócsára csábítani.

Ez az MTVA-t, és a nekik külsős gyártóként legkevesebb 120 millió forintért műsorokat készítő Dextramediát egyáltalán nem zavarta, sőt, képesek voltak egy ötrészes sorozatban isteníteni a projektet, ehhez felhasználva azt a néhány, valóban egészen szerencsétlen helyzetben lévő családot, akik kénytelenek voltak a kormányhoz fordulni segítségért.

Az Újrakezdők Ócsán című műsor röviden egy értékelhetetlen szemét, amit – véleményünk szerint – az MTVA-nak befogadni sem szabadott volna, nemhogy fizetni érte akármennyi pénzt. Azért írjuk, hogy akármennyi pénzt, mert a cég szerződései nem nyilvánosak, így nem tudjuk, hogy mennyibe került a “dokumentumfilm”, amely valójában nem más, mint egy közpénzből elkészített 2,5 órás propagandafilm.

Lapunk egyébként közérdekű adatigénylésben kikérte az MTVA és a cég között megkötött valamennyi szerződést.

Erről beszélünk

A készítők még arra sem figyeltek, hogy a filmsorozat legalább nyomokban eltérjen például ettől a reklámtól. Mindezt ráadásul megfejelték egy, szinte folyamatosan szóló negédes zenével, ami feltételezhetően a nézők meghatottság érzetét hivatott erősíteni.

De nem ez az egyetlen hatásvadász elem, sőt. Az első részben például szinte mindig, mindenki lassítva van, és ez nem vicc. Lassítva öleli meg a gyerek az anyját, lassítva mutatja a virágot boldogan a kislány, lassítva köszön el a szociális munkás a családtól, de belassították a kapun kilépő hölgyet és a hintázó gyerekeket is.

Mindeközben pedig ilyen mondatok hangzanak el, minthogy:

(zongoraszó) “Ki ne hallott volna még az Ócsán felépült szociális lakóparkról. Ki ne látta volna az ott árválkodó házakat. Üres házak voltak csupán, ám azóta otthonná váltak. Olyan családok otthonává, akik az adósságok sűrű sötétjében egymásba kapaszkodva még fény után kutattak.”

(zongoraszó) “Magyarországon ma sajnos megszámolni sem lehet az adósságok reménytelenségében őrlődő családokat. Lassú, gyilkos folyamatok, apró nehézségek, amelyek lavinává duzzadnak, és magyar családokat, embereket, életeket temetnek maguk alá.”

(vidámabb zene) “Amikor először jártunk Ócsán, még a munkagépek dübörögtek a szélfútta, üres utcákon.”

(vidámabb zene) “A kormány otthonvédelmi akciótervének részeként épül ez az új, kis település. Nyolcvan ház várja itt, hogy új otthont nyújthasson azoknak a devizahitel csapdájában vergődő családoknak, akikre a biztos kilakoltatás vár.”

Az objektív tájékoztatást teljesen mellőző műsorfolyam legszebb momentuma mégsem ez, hanem például az ilyen szentképes:

Hitler után Ócsa?

A műsort a stáblista alapján a Dextramedia készítette. Ez az a cég, amelyik feltételezhetően nemrég még az N1 TV híradóját csinálta, ahol többek közt Hitler születésnapjáról is megemlékeztek. A Dextramedia hivatalos honlapjának doméntulajdonosa a Hírszerző szerint ugyanaz volt, akié az n1tv.hu, a dextramedia.hu-val azonos IP-címmel rendelkezett a hvim.hu (a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom honlapja), és a zagyvagyula.hu is.

A történetről beszámoló ATV korábban megkereste a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot (MTVA), amelytől azt kérdezték, nem tartják-e aggályosnak, ha a közmédia műsorokat rendel egy olyan cégtől, melyről korábban azt állították, hogy neonáci műsort is gyártott, és egyáltalán, ismerik-e a cég múltját.

Az MTVA erre azt közölte, hogy a Dextramedia Kft. „semmiféle kétes tartalmat nem gyárt”, azok szerint a szempontok szerint, melyek alapján az MTVA befogad egy-egy műsort.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik