Belföld

Csak úgy röpködnek a milliós jutalmak az önkormányzatoknál

Joker (joker)
Joker (joker)

A 18. kerületben sem a polgármester, sem az önkormányzati cégek vezetői nem kaptak jutalmat, két irodavezető viszont több mint 4 millió forintban részesült. Nem árulták el, hogy ők milyen pluszfeladatokért kapták a pénzt.

A Hír24 az Átlátszó Kimittud rendszerén keresztül összesen 24 önkormányzattól kérte ki (kerületek és főváros) a vezetők 2013-ban kifizetett jutalmait, prémiumait. Bár a hivataloknak közel egy hónapja volt a válaszadásra, első körben csak néhányuk küldte át az adatokat, amelyekről ezen a linken tájékozódhat.

Azóta eltelt egy újabb hónap, ám a 23-ból 5 kerület továbbra sem válaszolt. Titkolja a kifizetett pluszpénzek összegét a fideszes Láng Zsolt II. kerülete, a szintén fideszes Kovács Péter XVI. kerülete, ahogy fideszes Vattamány Zsolt VII. kerülete is. Nem válaszolt adatigénylésünkre az MSZP-s Szabados Ákos XX. kerülete, ahogy csendben maradt a szintén szocialista Tóth József XIII. kerülete is.

Csak úgy röpködnek a milliók

Jött válasz viszont a fideszes László Tamás XV. kerületéből, ahol – akárcsak a fővárosi önkormányzatnál vagy épp a csepelinél – többen is milliós jutalomban részesültek. Majdnem 5 millió forint pluszpénzt kapott a kerületben a városfejlesztéssel foglalkozó RUP-15 Kft. ügyvezetője, 4 milliót pedig a környezetgazdálkodásért felelős Répszolg Kft. vezetője. Ugyanitt 3,6 millió forint prémium illette meg a Palota Holding Zrt. vezetőjét. Nála kevesebb pénzt, 3-3 millió forintot kapott PALOTA-15 Rehabilitációs és Közfoglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft., valamint a Csapi-15 Vásárcsarnok és Piacfenntartó Kft. ügyvezetője.


Fővárosi közgyűlés
Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Ha nem is volt ilyen bőkezű, de jutalmat azért adott a fideszes Bácskai János által vezetett IX. kerület is: Ferencvárosban az egészségügyi szolgáltató két ügyvezető igazgatója kapott 2,4, illetve 2,7 millió forintot. A szocialista Gajda Péter vezette Kispesten a Közpark Kispesti Köztisztasági és Közfoglalkoztatási Nonprofit Kft ügyvezetőjének járt 1,6 millió forint “az eredményes munkavégzés miatt”, a fideszes Bús Balázs III. kerületében pedig az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény, valamint az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ vezetője vehetett fel 1-1 millió forint jubileumi jutalmat 2013-ban. A gyermekvédelmi központ vezetője “sima” jutalomként további 860 ezer forintban részesült. Cikkünkben korábban tévesen írtuk, hogy a Napraforgó Művészeti Óvoda vezetője részesült egymillió forintban, ő ezzel szemben 617 ezer forintot kapott. A kerület közölte továbbá, hogy az említett intézmények vezetőinek jutalma jogszabályi kötelezettség.

Kocsis Máté is bőkezű volt

Harmincéves jogviszonyára tekintettel kapott közalkalmazotti jubileumi jutalmat Kocsis Máté kerületében a városüzemeltetési szolgálat logisztikai igazgató-helyettese, aki ezen a jogcímen 1,1 millió forinthoz jutott. Józsefvárosban Kocsis Máté döntése alapján a Kisfalu Kft. ügyvezető igazgatója 2,5 millió forintban részesült.

Senki nem kapott, kivéve 2 irodavezetőt

A legfurcsább tétel a fideszes Ughy Attila XVIII. kerületéből jött, ahol se a polgármester, se a kerületi intézményvezetők, se az önkormányzati cégek vezetői nem kaptak jutalmat. Fejenként több mint kétmillió forint pluszpénz járt viszont két irodavezetőnek akik összesen 4,26 millió forintban részesültek. Hogy kik ők, és miért járt nekik a pénz, arra nem kaptunk választ.

Update: Láng Zsolt kerületében nem volt jutalmazás

Láng Zsolt kerülete cikkünk megjelenése után válaszolt adatigénylésünkre. Eszerint “2013-ban a Polgármesteri Hivatal dolgozói részére a költségvetésben előre meghatározott, átlagosan három heti bérnek megfelelő jutalom került kiosztásra; az Önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságok vezetői 2013-ban sem jutalmat, sem prémiumot nem kaptak; az Önkormányzat vezetése pedig 2006. évi megválasztása óta a mai napig egyetlen forint jutalmat sem kapott.”

Update 2: a 16. kerület sem osztott jutalmat

A 16. kerületi önkormányzat álláspontja szerint az Átlátszó Kimittud rendszerén keresztül elküldött adatigénylésünk nem érkezett meg. Egyben válaszoltak kérdéseinkre. Eszerint “Az Önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságok vezetői sem 2013-ban, sem az azt megelőző években jutalmat és prémiumot nem kaptak. A polgármester és az alpolgármesterek a 2006. évi megválasztásuk óta – szemben az szocialista városvezetéssel – egyetlen forint jutalmat sem
kaptak. 2013-ban a Polgármesteri Hivatal dolgozói, az intézmények vezetői részére a költségvetésben elkülönítve átlagosan egy havi jutalomnak megfelelő összeg lett elfogadva. Ebből a mai napig átlagosan két heti bérnek megfelelő jutalom került kifizetésre.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik