Belföld

Felcsút után itt egy újabb magyar csoda

Patonai Péter, Simicska Lajos és Németh Lászlóné korábbi főnöke tudhat valamit: amint bevásárolta magát az I.M.G. nevű médiaügynökségbe, a cég szárnyalni kezdett. Sorra nyerték az állami tendereket, nyereségük egy év alatt a 17-szeresére nőtt, a tulajdonosok pedig több százmillió forintos osztaléknak örülhettek. Felcsút után íme egy újabb magyar sikertörténet.

Bizonyára sokan álmodoztak már egy olyan befektetésről, amely néhány éven belül több százmillió forintot hoz a konyhára. A Fidesz-vezérkarral évtizedek óta jó kapcsolatot ápoló Patonai Péternek 2010-ben egy ilyen üzletet sikerült megkötnie.

Patonai nevével korábban az első Orbán-kormány idején találkozhattunk, ekkor volt ő a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója. Ebben az időszakban dolgozott a banknál Simicska Lajos Közgép-vezér és Németh Lászlóné fejlesztési miniszter is.

Kincsesbánya

Az egykori vezérigazgató 2010-ben döntött úgy, hogy bevásárolja magát a 2002-ben alapított I.M.G. Inter Media Group Kft.-be, amely egészen addig egy kis médiaügynökség volt, évi 20-25 millió forintos nyereséggel. Kivételt ez alól egyedül a 2004-es év jelentett, ekkor a cég adózott eredménye ugyanis 93 millió forintra emelkedett. Ebből osztalékot is fizettek: összesen 43,3 millió forintot kaptak az akkori tulajdonosok, köztük egy offshore cég.

Ezután viszont a cég nem tudott kiemelkedő teljesítményt produkálni, nyereségük nemhogy a 100 milliót nem tudta megközelíteni, a harmincat sem. Egészen addig, amíg Patonai Péter 2010-ben be nem szállt a cégbe.

Milliárdos állami megrendelések

Az I.M.G. ebben az időszakban nyerte meg első milliárdos állami megbízását, feladatuk a Magyar Turizmus Zrt. hirdetéseinek elhelyezése volt. Innentől pedig nem volt megállás, és sorra nyerték az igen magas összegű állami tendereket. Hogy csak néhányat említsünk:

  • Keretszerződés a Miniszterelnökségtől: 630 millió forint
  • Nemzeti Fejlesztési Ügynökség: 1 milliárd forint
  • Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap: 1,5 milliárd forint
  • Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság: 1,9 milliárd forint

(Forrás: hvg.hu)

A cég eredménye Patonai érkezése után meredek emelkedésbe kezdett, az árbevétel például a 2010-es 1,5 milliárd forintról előbb 4 milliárdra, majd 5,4 milliárd forintra nőtt.

 

Ezzel párhuzamosan a nyereség is emelkedett, nem is akármekkorát. Míg 2009-ben 26 millió forint volt az adózott eredmény, 2010-ben pedig 15 millió forint, addig 2011-ben már 260 millió forint, 2012-ben pedig 182 millió forint.

 

A nyereség eredményeként pedig a cég történetében először a tulajdonosok egy igen magas összegű osztalékot vehettek fel: a 2011-es eredmény után 210 millió forint járt, a 2012-es év után pedig 165 millió forint. Azaz, a társaság két év alatt összesen 375 millió forint osztalékot termelt úgy, hogy az ezt megelőző 9 évben ennek alig a tizede jött össze. Patonai tehát tényleg kincsesbányára lelt, és ennél jobban nem is időzíthette volna a vételt.

Mivel az alapító, Somogyi Miklós csak 2013-ban távozott a társaságtól, így az első osztalékból valószínűleg neki is járt egy bizonyos összeg,  a 2012-es osztalékot viszont Patonai már egyedül vehette fel.

 

Megnéztük Patonai többi érdekeltségét is, hogy azokban is sikerült-e elérni ilyen kiugró eredményeket. A válasz: nem igazán, ezek a társaságok tizedannyi osztalékot (sem) fizettek.

 

Az üzletembernek ettől függetlenül nem kell aggódnia, az I.M.G. ugyanis töretlenül halad előre. Ez a cég nyerte meg Matolcsy Györgyék rekordösszegű, 6 milliárdos megbízását is, emellett – tegnapi hír -, hogy az I.M.G. söpörte be egyedüli ajánlattevőként a Miniszterelnökség legújabb, 700 milliós tenderét is. Mindez pedig bizonyára nem fogja gátolni a társaságot a további fejlődésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik