Az eddiginél is több fegyvert biztosítanak az Ukrajnát támogató országok az orosz agresszió elleni védekezéshez, és jobban összehangolják együttműködésüket – mondta az amerikai védelmi miniszter kedden Németországban a Ramstein amerikai légitámaszponton az Ukrajna önvédelmét szolgáló nemzetközi konzultációs fórum alakuló ülése után.
Oroszország kész együttműködni az ENSZ-szel és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságával (ICRC), hogy könnyítsen az ukrajnai polgári lakosság helyzetén – jelentette ki kedden Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter António Guterres ENSZ-főtitkárral tartott közös sajtótájékozatóján (amelynek pár részletéről korábban mi is beszámoltunk).
Először is Markó Ivánra emlékezett röviden a Háromharmad új stúdiójában Nagy Gergely Miklós, Pető Péter és Nagy József. Aztán esett szó kormánynévsorról, meg arról, hogy választások után rendre orbáni konszolidációban reménykedik az ország nem fideszes része – s rendre alaptalanul. A műsor utolsó etapja az ellenzéké: mi legyen, mi lesz Gyurcsány Ferenccel, meg úgy általában a tömbösödéssel?
Közösen kér Brüsszeltől pénzügyi segítséget az a kilenc európai uniós tagállam – köztük Magyarország – amelyet legnagyobb mértékben érintett az Ukrajna elleni orosz támadás következtében kialakult menekülthullám – jelentette be Ivan Bartos cseh kormányfő-helyettes, regionális fejlesztési miniszter csütörtökön Prágában.
Megnyerte választókerületét Józsefvárosban és Ferencvárosban, de kritikus az ellenzéki oldallal. Jámbor András utálja a fellángolt „mucsázást”, és nem személyi felelősséget keres, de a kampányt és a Facebook-politizálást kevésnek tartja a Fidesz ellen, és szerinte nem is a falvakban és a kistelepüléseken kellene magát a baloldalnak visszaépítenie.
A Kijev megyei Bucsában az ukrajnai háborúnak áldozatul esettek túlnyomó részét agyonlőtték, és nem a tüzérségi támadásokban vesztették életüket – jelentette ki Anatolij Fedoruk, a város polgármestere csütörtökön a Deutsche Welle német hírportál orosz nyelvű kiadásának adott interjújában.