Élő Belföld

Döntenek az NVVH három elnökhelyetteséről és a gyermekvédelemről is – élőben a parlamentből

MTI/Purger Tamás
MTI/Purger Tamás

Jönnek a szavazások

Az Országgyűlés 138 igen szavazattal 50 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a Baka András köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az egészségügyről szóló és az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény módosítását.

Rózsaszín szalag a tiszás képviselőkön

Forsthoffer Ágnes a miniszterelnök válaszát követően megkérte a képviselőket, hagyjanak fel azzal a gyakorlattal, hogy a felszólalások közben folyamatosan bekiabálnak és beszélgetnek.

Dr. Virágh Gabriella Mária következett felszólalásával, aki az emlőrák elleni küzdelem világnapja alkalmából kért szót. A tiszás képviselők rózsaszín ruhában vagy rózsaszín szalaggal érkeztek a parlamentbe emiatt kedden.

A tiszás képviselő arról beszélt, a mammográfiával kapcsolatban olyan tévhitek keringenek, amelyek tovább csökkentik az egyébként sem magas arányú szűrési számokat. Pedig a megelőzés fontos, a komplett emlőrákszűrés az egyetlen járható út, a betegség pedig korai felismeréssel gyógyítható.

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter válaszában kifejtette, a női daganatos betegségek mintegy 26 százalékát az emlőrák adja, és évi több mint kétezer életet követel. Az országos szűrési rendszer adatai szerint 2018 óta 4,66 millió meghívót küldtek ki, de csak 1,53 millió szűrést rögzítettek. Az Unióban a legalacsonyabb ez a szám.

Lépnünk kell sürgősen. Az előző ágazatvezetés nem tudott átütő eredményeket elérni, pedig volt rá a 16 évük

– fogalmazott a tárcavezető. Kérik a hölgyeket, hogy vegyenek részt az ingyenes szűréseken.

Magyar Péter: Tudja, hol van ilyen hiány a világon? Jemenben

A fideszes Palóc André szerint a Tisza-kormány kivezette a védett árat az üzemanyagoknál, a gazdaság problémáira pedig sokféle magyarázatot lehet adni, de az emberek egyre több aggasztó jelet látnak.

Augusztusban a 7,3 százalékos turisztikai visszaesés markáns jele annak, hogy a turizmusban rengeteg probléma lépett fel. Továbbmegyek, nemcsak ott lehet látni problémát, hanem a foglalkoztatásban. A 24 év alattiaknál 14,5 százalék a munkanélküliség, minden hatodik fiatal nem talál munkát

– mondta.

Megfeleződtek a megrendelések az építőiparban, visszaesett a beruházási volumen is, gyárak zárnak be, a tószegiek, bonyhádiak pedig semmilyen segítséget nem kapnak a kormánytól, és csak most lett foglalkoztatási államtitkár.

A fuvarozóknak adnak egy ötödnyi segítséget az üzemanyagárak tekintetében, ahhoz képest, amit ők kértek. A KATA esetében vegytiszta adóemelést jelentettek be, fogalmazott.

A magyarok nem ezt várták, nem erre adtak felhatalmazást

– zárta a felszólalását.

Erre már Magyar Péter válaszolt. Ki is kérdezhetne szerinte gazdasági kérdésekben, ha nem Nagy Márton volt szóvivője.

Azt tudom önnek mondani, hogy amikor ön ott volt, egyetlen számot nem találtak el. Nem 5 százalékkal, hanem 30 százalékkal zuhantak a beruházások, amikor ön ott volt. Európa legkorruptabb és legszegényebb tagállamává tették Magyarországot

– sorolta a miniszterelnök.

Kiemelte, hogy 3,6 százalékos hiánnyal tervezett a Fidesz-kormány, 8,3 százalék lett belőle.

Tudja, hol van ilyen hiány a világon, elemző úr, képviselő úr? Jemenben

– mondta Magyar.

Palóc szerinte elfelejtette elmondani, hogy Magyarországon a legalacsonyabb a benzin és a dízel ára Közép-Európában. A kormányfő szerint azt hiszi a Fidesz, hogy ha ötször-hatszor elmondják a hazugságaikat, akkor azt bárki elhiszi.

Latorcai Csaba: A természet mellett a Tisza-kormány is sújtja a gazdákat

Fél éve voltak Magyarországon a választások, azóta a Tisza felelőssége, hogy mit tesz vagy nem tesz kormányzás címén, kezdte felszólalását Latorcai Csaba.

A KDNP-s képviselő szerint aggodalomra ad okot, hogy a természet és az aszály mellett a Tisza-kormány is sújtja a gazdákat, nem segíti őket.

A zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentéséről szóló javaslatot is benyújtották a múlt héten, nehogy elfelejtse a kormány az ígéretét. Ez versenyelőnybe hozná a termelőket a régióban.

Meglátjuk, hogy a javaslatunkhoz mit fognak szólni a szavazás során

– fogalmazott.

Latorcai hozzátette, hogy a gazdák, kifejezetten az őstermelők sorsát megpecsételheti a vagyonadó, a törvénytervezet ugyanis vagyonelemként kezeli az olyan eszközöket, mint a drága traktorok vagy a termőföldet is, így azért kell majd fizetniük, mert versenyképesek szeretnének maradni.

Bóna Szabolcs agrárminiszter válaszában kifejtette, hogy az elmúlt 16 évben is voltak aszályok, a védekezés pedig nem történt meg az Orbán-kormányok idején. Folyamatosan támogatások útján kell megoldani azokat a problémákat, amelyeket a nem megfelelő jövedelmezőség okoz. Úgy kell átszervezni az agrárium struktúráját, hogy az valóban képes legyen jövedelem termelésére.

A zöldség-gyümölcs áfacsökkentéséről azt mondta: ez valóban ígéret volt, de arra nem voltak felkészülve, hogy mit örökölnek az előző kormánytól. A vagyonadó kapcsán pedig azt mondta: nézze meg a KDNP, mi a pontos számítási metodika. A gazdálkodók közül pedig nagyon kevesen fognak beleesni abba a körbe, amely tagjainak vagyonadót kell fizetniük.

Toroczkai László: Nem is az a botrány, hogy oroszlánokat lőtt ki Kaprinyák Tibor

Kíváncsi lesz Toroczkai László arra, hogy az IMF mit mondott a magyar kormánynak a rezsicsökkentésről és az energiaellátásról.

A Mi Hazánk elnöke szerint keveset valósít meg a kormány abból, amit korrupcióellenesség terén ígért. Említette, hogy Kaprinyák Tibor ügyéről már a választás idején tudhatott a Tisza, hiszen írt róla akkor is a sajtó, de most hirtelen fontos lett vele foglalkozni, mert eszükbe jutott, hogy vagyonosodási vizsgálat alá vehető a képviselő.

Nem is az a botrány, hogy oroszlánokat lőtt ki, hanem, hogy több tízmilliós, rendszeres hobbija volt. 81 ingatlan van a nevén, több mint 100 millió forint megtakarítása van, és mostanáig egy 100 százalékában állami céget vezetett. Javaslom önöknek, hogy tartsák meg őt még két évig, hogy a vagyonosodási vizsgálat rá is kiterjedjen

– mondta.

Toroczkai arról is beszélt, hogy tudásközpontot kell létrehozni Magyarországon a mesterséges intelligencia korában, mert ez garantálja a szuverenitást.

Tanács Zoltán a válaszában azt mondta, hogy nem nagyon volt összefüggés Toroczkai felszólalásában, de azért reagál rá. Úgy gondolja: ha bárki tisztességtelen módon gyarapodik, legyen ellenzéki vagy tiszás, azt ki kell vizsgálniuk a hatóságoknak. Ami pedig a szuverenitást illeti: ez valóban nagyon fontos, de nyoma nem volt ennek az elmúlt években.

Miről szavaznak?

Az Országgyűlés megválaszthatja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) három elnökhelyettesét, valamint újra elfogadhatja az államfő által visszaküldött, az egészségügyi kamarai tagságot ismét kötelezővé tévő törvényt. A parlament dönthet arról a törvénymódosításról is, amelynek alapján a kereskedelmi gázolaj esetén év végéig 25 forinttal magasabb összegű jövedéki adót lehet visszaigényelni, és szavazhat a médiatanács új tagjáról.

Döntés várható egyebek mellett a Baka András köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az egészségügyről szóló és az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény módosításáról, továbbá az idei költségvetés módosításáról és a kormány gyermekvédelmi javaslatcsomagjáról.

A képviselők szavazhatnak a Bászna Gabona Zrt. károsultjainak kárrendezésével összefüggésben az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra tekintettel kihirdetett veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvénymódosításáról. Döntés várható az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvénynek, valamint a szőlészetről és borászatról szóló törvénynek a szőlő aranyszínű sárgaság növénybetegséggel kapcsolatos módosításáról.

Olvasói sztorik