Túl sok a régi, elavult tarifa, ősszel egyszerűsít a szolgáltató. Gyakolratilag minden ügyfél jobban jár.
Egészen döbbenetes adatok derültek ki a Google reprezentatív okostelefon-felméréséből. Mutatjuk.
Sokszor érdemes szolgáltatónk saját alkalmazásait is végigböngészni. Most a Telekom appjaiból válogatunk.
A kínai hírközlési hatóság túl szószátyár volt, elkotyogtak egy új Desire modellt.
Augusztus 13-án érkezik a két új csúcskészülék, de képünk már van róluk.
Míg itthon épp ellehetetlenítik az alternatív taxit, a nagyvilágban újabb nagy lépés előtt áll a vállalat.
Még jó ár-érték arányú elődjénél is nagyobb az érdeklődés a OnePlus 2 iránt.
Megvan a lista az első körben rendszert váltó telefonokról.
Bekeményített a Microsoft, jönnek az első olyan telefonok, amikről utólag kirúghatjuk az Androidot Windows 10 Mobile kedvéért.
A Windows 10 megjelenésével olyan gyártók is visszatérnek, akik már felhagytak a windowsos telefonokkal.
Elindult Magyarországon az SMSinas, ami egy érdekes ötlettel támasztaná fel a divatjamúlt üzenetküldő módszert
Ha a nyári naplementéket nincs kivel együtt nézni, akár egy mobilos alkalmazás is segíthet megtalálni az igazit.
Két csúcsmodellt és egy középkategóriás készüléket mutatott be a Motorola.
Idén nyáron sincs hiány extrém időjárásból. A hatások ellen a mobil eszközöket is védeni kell, de nem mindegy, hogyan.
A G8 nem lesz éppen kicsi, felszereltsége alapján pedig csúcsközelben versenyez.
Elég egy multimédiás üzenet, és máris távolról irányítható a telefon.
Az új alkalmazásban mi magunk is rákereshetünk, mi lehet a bajunk.
Laza formák, izgalmas színek: íme, néhány trendi készülék-tipp a napos hónapokra.
Mi már tudjuk, mire vágyik minden 30 év fölötti autós.
Senki se bajlódik papír-térképekkel, mutatjuk a legnépszerűbb módszereket a mobilos navigációra.
Ígéretes, hazai fejlesztésű társkereső alkalmazás indult Jingle néven.
Vidéki fesztiválon felépített ötletes játék hívja fel a figyelmet a mutyi, a csalás és a megvesztegetés visszásságaira.
Miniatűr gitárerősítő forma és zenére kihegyezett működés: itt a rock’n’roll mobil!