Mobil

Jean, hozzon egy whiskyt! Küldje el SMS-ben, uram!

Elindult Magyarországon az SMSinas, ami egy érdekes ötlettel támasztaná fel a divatjamúlt üzenetküldő módszert. Az első hazai SMS-asszisztens használatakor minden szöveges üzenetben megfogalmazott kérésünket egy élő inas teljesíti, teljesen ingyenesen.

A Crowd Butler elsőként Magyarországon indította el SMSinas nevű szolgáltatását, melyet hamarosan több mint 20 további ország követ. A vállalkozás üzleti modellje szerint a felhasználóknak semmivel sem kell többet fizetniük egy termékért vagy szolgáltatásért, mintha közvetlenül ők maguk vásárolnák meg azokat. Így ha valaki pizzát rendel az SMSinas segítségével, pontosan ugyanannyit fog fizetni érte, mint korábban, a startup pedig a pizzériától kap jutalékot. A különbség, hogy az SMSinas megjegyzi preferenciáinkat, így ha már egyszer rendeltünk, elég azt begépelni a telefonunkba, hogy “kérek egy olyan pizzát, mint legutóbb, az irodámba, 1-re”. Az étel a visszaigazolást követően időre a megadott helyen lesz.

Az inas szerepét nem egy szoftver játssza el, hanem ügyfélszolgálati tapasztalattal rendelkező asszisztensek teljesítik a kéréseket, így bonyolultabb feladatokat is adhatunk, akár színházjegy vásárlását, hotelszoba-foglalást, vagy programtervezési tanácsadást.

Az igénybe vett szolgáltatásokért jelenleg bankkártyával, PayPal segítségével, vagy adott esetben a kiszállításkor, utánvétellel fizethetünk. A későbbiek során azonban arra is lehetőség lesz, hogy a fizetést is SMS-ben hagyjuk jóvá, így semmilyen internetkapcsolatra nincs szükség a tranzakciók befejezéséhez. A szolgáltatást bejelentő közlemény szerint a cég szigorúan őrzi személyes adatainkat, így a regisztrációhoz csak egy e-mail címre és egy telefonszámra van szükség, a preferenciáinkat is ezekkel társítja a rendszer. Az egyetlen nehézség, hogy az indulást követően csak az első ezer magyar felhasználót engedik regisztrálni, a többiek várólistára kerülnek.

Íme néhány példa, milyen SMS-eket küldhetünk (fontos, hogy bár az alábbi példák ékezetes karaktereket is használnak, az SMSinas felé küldött üzeneteket ékezetek nélkül kell elküldeni a kódolási kompetibilitás megtartása érdekében):

  • Kellene egy 42-es fehér ing az irodámba, a lehető leggyorsabban.
  • Elutazom nyaralni, ajánlj nekem egy sci-fi regényt.
  • Elfelejtettem bort venni a vendégeknek, tudnál hozni otthonra két üveg száraz fehéret?
  • Szeretném szombaton elvinni a gyerekeket szórakozni. 6 éves lány és 7 éves fiú. Tudnál ajánlani egy aktív programot?
  • Kérlek, hogy a feleségemnek küldj egy szál rózsát óránként, ma reggel 10-től este 6-ig.
  • Szerezz nekem két jegyet a Sziget fesztivál második napjára.
  • Jégkrémet szeretnék, most, otthonra. Lepj meg!
  • Itt van ez a recept. Szerezd be az összes hozzávalót, és kérem őket otthonra, holnap délelőtt 10-re.
  • Szeretnénk este kocsmázni a barátaimmal, 5 fiú. Hol lesz happy hour 8-tól?
  • Vedd meg nekem ezt a cipőt 42-es méretben, és hozd el a munkahelyemre holnap délelőtt.

Az SMSinas csak a magyar piacon a legelső asszisztensszolgáltatás, az Egyesült Államokban idén indult el a Magic és a GoButler is, és mindkettő a legfelkapottabb start up cégek közé tartozik. A Magic egy hónapos működése után 12 millió dolláros befektetést kapott a Sequoia által vezetett befektetési alaptól, a vállalatot ezalatt 40 millió dollárra értékelték, és jelenleg 30 ezer jelentkező van a várólistájukon. Mindemellett a pletykák szerint a Facebook is hasonló szolgáltatás elindítását tervezi, méghozzá Moneypenny néven. Ez egy utalás a James Bond-filmek egy női karakterére: Miss Moneypenny James Bond főnökének, az MI6 vezetőjének, M-nek a titkárnője volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik