A legfrissebb pletykák szerint már nem sokáig vásárolhatunk Nokia brandes okostelefonokat.
Végre itt az első fénykép a Canon vadonatúj felső középkategóriás DSLR modelljéről.
Az iPhone 6 felbukkanásával egy időben az elődmodellek árát egy kicsit megvágja az Apple.
A Google kütyüjét még kevés helyen lehet kapni, és sokszor igen komoly összegeket kérnek el érte.
A Panasonic standjának egyik sarkában egy régi márka támadt fel poraiból – meglestük a Technics újdonságait.
A berlini IFA stadionjainak feltérképezése közben egy okos horgászbotokat gyártó kis kínai cégbe is belebotlottunk.
Az Apple legújabb okostelefonjai végre megérkeztek, és szokás szerint nem valami olcsók.
Az IFA-n volt szerencsénk kipróbálni a Huawei legújabb nagykijelzős okostelefonját.
Ha Peepset használunk, akkor végre búcsút inthetünk a homályos és karcos okuláréknak.
Az IFA-n járva természetesen nem hagytuk ki a lehetőséget, hogy kipróbáljuk az idei szezon egyik legmenőbb sapkáját.
Az idei IFA újabb bizonyítékokkal szolgált a tekintetben, hogy a kínai tévégyártókat hamarosan nagyon is komolyan kell majd vennünk.
Az IFA-n volt szerencsénk megnyomkodni egy kicsit az új csúcsmobilt, mely sajnos várhatóan igen húzós áron érkezik.
Az IFA kiállításon meglestük a GoPro legfrissebb akciókamerás újdonságait.
Az IFA-n volt szerencsénk közelről meglesni a Caterpillar legújabb strapabíró mobilját.
A Gear VR az Oculus Rift hardverére épül és a cég aktuális phablet nagyágyúja nélkül nem sokat ér.
A Samsung IFA-standján testközelből ismerkedhettünk meg a koreai gyártó vadonatúj strapatabletjével.
Az IFA 2014-en bemutatott legújabb televíziók már nem egyszerűen csak hajlítottak, hanem egyben hajlékonyak is.
Az IFA-n ugyan csak egy szerény standja van a HTC-nek, de szerencsére azért ki tudtuk próbálni a vadonatúj Desire 820-at.
A Sony vadonatúj fejlesztése révén igen komoly zoomátfogással okosítható a telefonunk vagy éppen a tabletünk.
Egy látványos videó mutatja be, milyen hatást gyakorol a magasfeszültség az emberekre.
Lássuk, hogy a jelenleg kapható okostelefonok közül melyik a legerősebb képalkotás terén!
Berlinben volt szerencsénk megismerkedni egy kicsit a Samsung Gear S-sel is.
Az IFA-n csuklóra pattintottuk azt a vadiúj okosórát, melynek szépségével egyedül talán csak a Moto 360 szépsége érhet fel.
Réteges telefon: na, ez már megint milyen őrület? A jelek szerint érdekes az irány.