Mobil

Kipróbáltuk a 64 bites új HTC-t

Az IFA-n ugyan csak egy szerény standja van a HTC-nek, de szerencsére azért ki tudtuk próbálni a vadonatúj Desire 820-at.

A HTC idén februárban jelentette be a nagykijelzős felhasználói élményt korrekt áron kínáló Desire 816-os okostelefont, melynek a mostani berlini IFA szakkiállításon mutatkozott be a ráncfelvarrt utódmodellje. A keresztségben Desire 820 nevet kapott újdonság kicsit vékonyabb és könnyebb lett az elődjénél, gyorsabb a processzora, több a memóriája és az előlapi kamerája is nagyobb felbontású lett.

mp-h01 (mobilport, ifa, htc, android, phablet, sense) 

A HTC Desire 820 a vállalat második olyan mobilja, melyben 64 bites chipset található, és az első olyan, mely a Qualcomm nemrégiben debütált Snapdragon 615-ös (MSM8939) chipkészletére épül. Ez utóbbinak részét képezi egyrészt négy darab 1,5 GHz-es órajelű Cortex-A53 processzormag, másrészt négy darab 1 GHz-es frekvenciájú Cortex-A53 mag, harmadrészt pedig egy remek Adreno 405-ös grafikusgyorsító. A RAM 2 GB kapacitású, a 16 GB-os belsőmemória pedig microSD kártyák révén bővíthető.

 mp-h02 (mobilport, teszt, huawei, android, kínai, olcsó)

Az Android 4.4.2 (KitKat) operációs rendszerű, illetve Sense 6 felhasználói felületű újdonság 157,7×78,7×7,7 milliméter méretű, 155 gramm tömegű és nanoSIM-kártyákat eszik. Az 5,5 colos képátlójú LCD érintőkijelző 1280×720 pixeles felbontású és 267 ppi pixelsűrűségű, ezenkívül pedig említést érdemel még a 13 megapixeles hátoldali kamera, a 8 megapixeles szelfi-fényleső, a 150/50 Mbit/s-os maximális tempóra képes LTE mobilnet, illetve az opcionális dupla SIM-slot. Az egyelőre ismeretlen árú és kilencféle színváltozatban készülő HTC Desire 820 szeptember végétől lesz kapható, és az ígéretek szerint villámgyorsan meg fogja kapni az Android L frissítést.

Munkatársunk a berlini technológiai kiállítás, az IFA helyszínéről tudósít. A Technet további, friss IFA-híreiért kattintson ide, a kiállítás mobilos újdonságait pedig a Mobilporton gyűjtjük folyamatosan.

mp-h03 (mobilport, teszt, huawei, android, kínai, olcsó) 

 mp-h04 (mobilport, teszt, huawei, android, kínai, olcsó)

 mp-h05 (mobilport, ifa, htc, android, phablet, sense)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Feldolgozottság 22:51 órakor: 92,19%

Főpolgármester-jelöltek

Karácsony Gergely
50,62%
MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP
Tarlós István
44,29%
FIDESZ-KDNP
Puzsér Róbert
4,44%
ÁLLAMPOLGÁROK A CENTRUMBANEGYE
Berki Krisztián
0,66%
Független