Kobani tisztviselői örömmel fogadták a szerdán Törökország felől érkező, iraki kurdokból és szíriai harcosokból álló csapatokat.
Az Iszlám Állam a nem muszlimokat egyszerű tárgyként kezeli. A keresztény szent helyek vörös posztót jelentenek a dzsihadista fegyvereseknek, akik válogatott módszerekkel gyilkolják le a „kívülállókat”.
Nem lesz lefekvés, de konzultálunk róla.
Három hónappal azután, hogy globális vészhelyzet alakult ki a járvány miatt, Libériában már csökkenni látszik az új megbetegedések száma.
Elnéztem ezt a csürhét, ami vonulgat az országban, és nehezen jött álom a szememre.
Leálltak a mobilszolgáltatók, leállt minden. Kairóban ekkor kezdődött el a forradalom. A netadó kapcsán jutott ez az eszembe.
A maguk nyugdíját meg fizesse ki a Viktor vagy a Feri.
Záporozó 50 kaliberes lövedékek, vodkázás kézigránát mellett, náci kovbojok és egy cseppet sem beszari magyar – Jászberényi Sándor helyszíni riportja az ukrán frontról. Ötödik rész.
Megérkezés Kijevbe, tormás vodka a Majdanon, gyógyszercsomagolás a katonáknak, interjú egy háborúzó futballhuligánnal, GoPro és halál. Első rész.