Az asszonyt egy kocsi gázolta el.
A baleset miatt torlódásra kell számítani a II. kerületben.
Berendezési tárgyak kaptak lángra.
A gyerekek félelmükben mindent eltűrtek.
Egy kocsi és egy kisteherautó karambolozott.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében találták bűnösnek. Bilincsben vitték el a bíróságról.
A vádlott többször megszúrta áldozatát, majd átvágta a torkát. Sokat költött magára a barátja miatt, és lassacskán milliós tartozást halmozott fel.
Egy teherautó és egy kocsi, majd pár perccel később egy busz és egy autó ütközött össze a körút sarkán.
Egy nagylóci ház lakói lettek rosszul.
A fiúk belecsempészték az összetört borotvapengét a korábban már többször bántalmazott társuk ivópalackjába.
A vád szerint a férfi és a kisfiú között körülbelül tíz alkalommal volt szexuális kapcsolat.
A férfi nem adott ételt a gyerekeknek és rendszeresen bántalmazta őket.
A férfinak két 15 éves lánnyal volt kapcsolata. A védelem egyebek mellett azzal érvelt, hogy az ügyben szereplő médiaiskola nem oktatási intézmény, tehát a vádlott lényegében nem volt a tanáruk.
Az első információk szerint a kocsi utasai súlyos sérüléseket szenvedtek.