Belföld

Enyhítették a diákjaival viszonyt folytató tanár büntetését

Két év szabadságvesztésre ítélték kedden egy budapesti médiaiskola volt vezetőjét, aki két 15 éves lánytanulóval is intim viszonyba került – közölte a Fővárosi Törvényszék. A férfit kiskorú veszélyeztetésében találták bűnösnek, ezzel a másodfokú bíróság enyhítette a korábbi, hároméves börtönbüntetést.

A törvényszék álláspontja szerint

a szakértői vélemények egyértelműen megállapították, hogy a két sértett erkölcsi és pszichoszexuális fejlődése sérült a vádlottal a tanár-diák viszonyon túl kialakult intim kapcsolatuk miatt. A bizonyítékok alapján megállapítható, hogy a kiskorú veszélyeztetése bűntettének valamennyi törvényi tényállási eleme megvalósult.

Sz. Mihály Zoltán 2007-től 2012-ig igazgatóként irányított egy közhasznú egyesület által üzemeltetett budapesti médiaiskolát, ahol előadói, tanári és foglalkozásvezetői feladatokat is ellátott. 2010 és 2012 között két 15 éves lánytanulóval is intim viszonyba került, ugyanakkor a bíróság azt állapította meg, hogy  nem fenyegette őket és nem volt velük erőszakos sem.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője fellebbezett. Sz. Mihály Zoltán az eljárás alatt nem vitatta a történteket, védője arra hivatkozott, hogy az ügyben szereplő médiaiskola nem oktatási intézmény, hanem mindig szakkör jellegű gyakorlati képzési hely volt. Ezért a lányok nem álltak a vádlott felügyelete alatt, a férfi nem oktatási, hanem csak foglalkozásvezetői tevékenységet végzett. Ezért a vádlott nem követhette el a kiskorú veszélyeztetésének súlyosabban minősülő bűntettét, hanem legfeljebb az enyhébb büntetést jelentő szexuális visszaélést – érvelt a védő.
A bíróság nem értett egyet a védővel, álláspontja szerint az érintett médiaiskola oktatási intézményként működik, függetlenül attól, hogy nem állami, hanem egy egyesület üzemelteti. Az intézmény a működési szabályzatában is így határozza meg magát, továbbá saját pedagógiai programja van, a diákoknak felvételizniük kell, elméleti és gyakorlati oktatáson vesznek részt, félévente vizsgáznak, amely alapján érdemjegyet és bizonyítványt is kapnak.

A tanúként meghallgatott diákok és tanárok is megerősítették, hogy az iskolai élet mindennapjaiban a tanár, diák és oktatás kifejezéseket használják, a tanulók nagy része pedig átlagosan 15-16 éves. Továbbá Budapest Főváros Kormányhivatalának tájékoztatása szerint az iskola bekerült a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásába is.

 A másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy a vádlott hosszú évek óta pedagógus, a gyerekek oktatásán túl erkölcsi fejlődésükkel és nevelésükkel is foglalkoznia kell, egy pedagógusnak pedig ismernie kell a “határokat”. Az indoklás szerint  a pedagógus és diák közötti viszony nem ér véget a 45 perces tanóra befejeztével, egy tanárnak az iskolai szünetekben és az iskolai programokon is ennek megfelelően kell foglalkoznia a felügyeletére bízott gyerekekkel.
A büntetés kiszabásakor a törvényszék a vádlott életkorát,  büntetlen előéletét, valamint az elkövetés óta eltelt hat és fél évet figyelembe véve látott lehetőséget az elsőfokú bíróság döntésének enyhítésére – tartalmazza a közlemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik