Belföld

Megrontotta tanítványát a domonyi fociedző – elítélik

Várhatóan ítéletet hirdet szerdán a Gödöllői Járásbíróság a férfi ügyében, aki a vád szerint rávette 10 éves tanítványát, hogy szexuális kapcsolat legyen közöttünk. A domonyi fociedzőt nevelése, felügyelete alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszakkal vádolják.

A per alatt volt példa arra, hogy a  férfi elsírta magát a tárgyalóteremben, amikor arról beszélt, hogyan zaklatta a fiút, és arra is, hogy a molesztált fiú nem jelent meg a bíróságon.

A férfi 2008 szeptemberétől dolgozott a domonyi általános iskolában, mint futballedző és koordinátor. Az edzéseken későbbi áldozata, egy akkor 10 éves kisfiú is rendszeresen részt vett. A vádirat szerint 2009 nyarán közeledett először tanítványához, arra kérte őt az egyik edzés után, hogy maradjon a sportpályán, mert beszélni szeretne vele,  illetve hogy segítsen neki a pakolásban. A többiek lassan elmentek, ők pedig egyedül maradtak. A férfi behívta az öltözőbe a fiút, ahol meztelenül várt rá. Amikor a gyerek belépett az ajtón, éppen törölközött. Arra kérte a kisfiút, hogy kézzel elégítse ki.

A vádlott, miután izgalmi állapota  egyre jobban felfokozódott, megkérdezte a kiskorú sértettől, hogy látott-e már férfit elélvezni. A kiskorú sértett azon válaszára, hogy nem látott és nem is szeretne ilyet végignézni, a vádlott a kiskorú sértett előtt önmagát kielégítve egy törölközőbe ejakulált.

– áll egyebek mellett a vádiratban.

A vád szerint körülbelül tíz alkalommal volt szexuális kapcsolat közöttük. De a férfi nem “csak” az öltözőben, iskolán kívül és a nyári szünidőben is közeledett a gyerekhez, akinek – hogy hallgatásra bírja – többször elmondta: ha kitudódik, mi történt, mindketten bajba kerülhetnek.

A férfi végül 2009 nyarán azt mondta a diáknak,  hogy meg fog jelenni róla a cikk, amelyben pedofíliával vádolják, emiatt pedig nem foglalkozhat többet gyerekekkel, és nem is találkozhatnak. Még ekkor is szexuális kapcsolatot akart létesíteni vele, ám a fiú ekkor elutasította.

A vádiratból egyébként kiderül az is, hogy a férfi korábban Svájcban élt, ahol – egyebek mellett – szexuális zaklatásért négy évet kapott, majd kitiltották az országból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik