Belföld

Rács mögött marad a zsámboki gyilkos fiatal és cinkosa

Meghosszabbították annak a fiatalnak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint megölt egy idős nőt októberben Zsámbokon. Társa, aki próbálta eltünteti a bizonyítékokat, ugyancsak rács mögött marad – a döntés szerint 2018 februárjáig.

A minősített emberöléssel gyanúsított elkövető szökésének veszélye továbbra is fennáll, és attól is tartani kell, hogy szabadon hagyva mindkét gyanúsított újabb bűncselekményt követne el. A nyomozási bíró osztotta a főügyészség álláspontját

– tájékoztatta a 24.hu-t kedd délután Gyugyi Csilla, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a gyanúsítottak vendégmunkásként dolgoztak Zsámbokon, és emiatt ott is laktak. A 24 éves fiatal a gyilkosság estéjén a szállásán pálinkázott, sörözött és borozott, ráadásul valamilyen kábító hatású anyagot is fogyasztott, majd elindult. Lakótársainak azt mondta, kimegy a mosdóba, de órákra eltűnt, ezalatt követte el a gyilkosságot. Kora hajnalban esett csak haza, és azt mondta:

Hazavágtam egy nőt.

A többiek nem vették komolyan, azt hitték, csak részeg, és aludni küldték.

Fotó: police.hu

A kora reggeli órákban elmondta a munkatársainak – beleértve az ügy másik gyanúsítottját is – , hogy mit tett. A tinédzser ezután fogta barátja szennyezett ruháját, cipőjét, és a kályhába tette, hogy elégesse. De nem volt nála nála öngyújtó, így végül nem tudta megsemmisíteni azt.

A fiatal azt mondta később a rendőröknek, hogy ennivalót akart szerezni, és egy másik házba is be akart menni, onnan azonban elzavarták. Áldozata betegsége miatt járásképtelen volt, ezért rokonai a biztonsága érdekében éjszakára rázárták az ajtót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik