Advent

A karácsonyi dal, amit még a Last Christmasnél is jobban szeretnek a britek

És nem Mariah Carey az.

A The Pogues nevű angol/kelta punkzenekar Fairytale of New York című száma a britek kedvenc karácsonyi dala – derült ki a dalszerzőket, zeneszerzőket és kiadókatt képviselő PRS for Music felméréséből. A Magyarországon alig ismert együttes dala olyan, az egész világon ismert számok előzött meg, mint a Wham! Last Christmas című dala, a Slade Merry Christmas Everybody című szerzeménye, vagy Bing Crosby-tól a White Christmas.

A szám népszerűségét jól mutatja, hogy ez volt a legtöbbet játszott karácsonyi dal a brit rádiókban, 2018-ban – írta a Guardian.

A Fairytale of New York annak ellenére áll a karácsonyi dalok listájának az élén, hogy a szöveget többen is kritizálják, a „faggot” (köcsög), valamint a „slut” (szajha) szavak alkalmazása miatt. 2007-ben a BBC brit közszolgálati rádió cenzúrázta is a dalt, kivéve belőle a sértőnek ítélt szavakat, de a döntésüket nem sokkal később visszavonták.

A héten a BBC egyik kis adójának DJ-je, Alex Dyke azzal került be a hírekbe, hogy közölte, nem lesz hajlandó felrakni ezt a számot. Tavaly karácsonykor pedig az RTE ír közszolgálati adó egyik DJ-je közölte, hogy szerinte cenzúrázni kéne a dalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik