Kultúra
Wes Anderson amerikai rendező Grand Hotel Budapest című alkotásával ma nyílik meg és február 16-ig tart a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál.
2014. 02. 06. 09:07
666 ezer dollárt követel az együttes az amerikai védelmi minisztériumtól.
2014. 02. 06. 08:42
A Berlinalét 2001 óta vezető Dieter Kosslick emlékeztetett rá, hogy az ismert és nagy hatású rendező, forgatókönyvíró műveit gyakran vetítették a filmes seregszemlén.
2014. 02. 05. 22:02
Iskola hívogató programot tartanak holnap délután a Táncsicsban
Az 1996-os atlantai játékok hős biztonsági őréről készít filmet a Leonardo DiCaprio, aki ebben a produkcióban is együtt szerepel majd Jonah Hill-lel.
Az Operaház "erotikától túlfűtött éjszakát" ígér azoknak, akik megnézik a Mozart Late Night című darabot.
Megérkeztek a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényházba a medvék, akik téli álmukból felébredve már gyülekeznek a ház 1. emeletén.
A Balázs Béla-díjas, érdemes művész filmrendező életének 86. évében hunyt el.
2014. 02. 05. 14:33
A Heti Válasz csütörtökön megjelenő száma összeszedte, miként lesz „kampánycirkusz” a magyar színházból és a koncertpódiumból.
2014. 02. 05. 13:04
Nehézségbe ütközik a januári bérek és honoráriumok kifizetése a fővárosi színházban.
Mással íratta műveit a digitális kor Beethovenjeklnt emlegetett Szamuragocsi Mamoru. Az álkomponista megbocsáthatatlannak tartja csalását.
2014. 02. 05. 12:53
Rendőrségi razziát tartottak a 46 éves korában meghalt Oscar-díjas színész túladagolása kapcsán.
Fotókiállítás nyílik a Fekete Házban. A XX. századi Szeged villanófényben című tárlaton a látogatók a város egy évszázadának mindennapjaival vagy éppen történelemformáló pillanataival ismerkedhetnek meg
Óvodás gyermekeknek - mert fontos, hogy felkészüljenek!
2014. 02. 04. 20:08
Megírása után több mint 60 évvel először jelent meg Charlie Chaplin egyetlen regénye, amely élete legborúsabb időszakában készült.
2014. 02. 04. 19:46
A Felsőörsön működő Snétberger Zenei Tehetség Központ felvételt hirdet a 2014 nyarán induló egy éves képzési programjára.
2014. 02. 04. 15:19
Egy harminc fős hagyományőrző csoport varázsol igazi farsangi hangulatot február 8-án.
Egy milánói színházba újfajta módon lehet jegyet vásárolni: interneten az is ellenőrizhető, hogy rendesen látjuk-e majd a darabot.
Ezúttal a tabániakat és a Kincses-telepieket várják.
2014. 02. 04. 12:46
Két kiállítással csatlakozik a Házasság Hete szegedi rendezvénysorozatához a Somogyi-könyvtár, február 6-ától.
A nimfomániás című film hirdetése ihlette a kampányukat, amellyel azt akarják kifejezni, hogy mennyire szeretik a filmeket.
A szomszéd kislány vigyázott rájuk, a háború után megtarthatta a kis kincseket rejtő bádogdobozt, amire egy költözéskor bukkant rá újra.
2014. 02. 04. 11:10
Többek köztött élő közvetítés a New York-i Metropolitan Operából, A kis vakond bábelőadás és Bereczki Zoltán koncertje is látható és hallható lesz a moziban.
2014. 02. 04. 09:08
- 05:30 Emlékszel még a 90-es évek magyar fiúbandáinak slágereire? Akkor folytasd a dalszöveget! – Kvíz
- 03:30 Rosta Miklós: Szegediként pikáns itt játszani, de jó érzés Veszprémben magyarként játszani
- 22:42 South Park-idézetet posztolt az alpesisíző, aki kiesésekor dühében az erdőbe vonult
- 21:32 A választás utánig érvényben marad az energetikai létesítmények kiemelt védelméről szóló rendelet
- 21:12 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.25.
- 21:02 „Ilyenkor azt kívánod, bárcsak elnyelne a föld” – ki az a Tourette-aktivista, akit a királynő is kitüntetett, most meg miatta áll a bál a BAFTA körül?
- 20:27 „Tiki-takázgatunk a labdával, de szart se értek el vele!” – a győri kézisek edzője alaposan leteremtette győzelemre álló csapatát
- 20:05 VV Cristofel az apaságról: Akinek a kapcsolata rámegy a babatémára, ott nem is igazi szerelem
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 19:11 Von der Leyen megkérte Zelenszkijt, hogy gyorsítsák a Barátság vezeték javítását
- 19:00 Ennyibe kerülnek itthon a Samsung legújabb Galaxy S26 okostelefonjai
- 19:00 Itt a Samsung új csúcsmobilja, aminél a legnagyobb fejlesztés, hogy megspórolhatunk vele egy pár ezer forintos képernyőfóliát
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 18:47 Hivatalos: Kós Hubert kihagyja az országos bajnokságot
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 17:14 Stephen Hawking bikinis nőkkel tűnt fel az Epstein-akták egyik fotóján
- 16:21 Jeszenszky Géza attól tart, hogy a kormány „hamis zászlós” akcióra készül
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 14:46 Sophie Turner új szintre emelte a pucérruha fogalmát
- 16:15 Nem orosz kőolajat indítottak meg a horvátok Magyarország felé
- 15:13 Betárazott az Orbán-kormány: csendben 1,2 milliárd dollárnyi kötvényt adtak el
- 17:57 Rácz András: Nem fenyeget ukrán támadás veszélye, a kormány hazudik
- 15:25 Bakács Tibor Tóth Gabiról: Össze-vissza hazudozik, de majd elkárhozik a pokolban

