Kultúra

Szegeden tart meghallgatást a Snétberger Zenei Tehetség Központ

A Felsőörsön működő Snétberger Zenei Tehetség Központ felvételt hirdet a 2014 nyarán induló egy éves képzési programjára.

A felhívás szerint azokat a 12-20 éves fiatalokat várják, akik gitáron (klasszikus, dzsessz, basszus), bőgőn, csellón, hegedűn, brácsán, cimbalmon, zongorán, ütős (dob, perka, darbuka) vagy fúvós (klarinét, trombita, szaxofon) hangszeren játszanak, nyitottak a dzsesszre, a világ- és klasszikus zenére. Szintén jelentkezhetnek, akik valamilyen hangszeren játszanak és emellett dzsesszéneket is szeretnének tanulni.

A központ Snétberger Ferenc roma származású, Liszt-díjas gitárművész szakmai irányításával 2011 óta évente 60 tehetséges roma fiatalnak nyújt lehetőséget zenei tehetsége kibontakoztatására. Az oktatók a hazai zenei élet közismert személyiségei és kitűnő pedagógusai egyben, köztük olyan nemzetközileg elismert zenész-tanárok, mint maga Snétberger Ferenc vagy László Attila, és kiváló nemzetközi vendégelőadók, mint Paolo Vinaccia, David Friedman vagy Roby Lakatos.

A meghallgatásokra az info@snetbergerkozpont.hu e-mail címen, vagy a Központ honlapján, a www.snetbergerkozpont.hu-n található űrlap kitöltésével lehet jelentkezni. A diákok videofelvételt vagy hanganyagot is küldhetnek magukról, amelyen kíséret nélkül zenélnek. Minden jelentkezőt levélben vagy e-mailben értesítenek a lakóhelyéhez legközelebb eső meghallgatás helyszínéről és időpontjáról.További információkat az érdeklődők a Központ weboldalán, illetve hétköznapokon 8-16 óráig a 06-87/799-004-es telefonszámon kaphatnak.

A meghallgatás időpontja Szegeden március 1-e, eddig kell jelentkezi rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik