Nagyvilág

Nem írja alá a hazafiassági törvényt a szlovák államfő, amely kötelezővé tenné az iskolai himnuszhallgatást is. Ivan Gašparovič ezért a jogszabályt visszautalja a parlamentnek, amely a júniusi választásokig akár másodszor is szavazhat róla.
2010. 03. 19. 17:15
Háromnapos sztrájkba lépnek a British Airways (BA) légi utaskísérői, miután a cégvezetés és a szakszervezet bér-, létszám- és munkaszervezési kérdésekről vitatkoztak, de nem sikerült megegyezniük.
2010. 03. 19. 15:50
Az orosz elnök ezt azt követően mondta, hogy barvihai rezidenciáján fogadta Hilary Clinton amerikai külügyminisztert. Szergej Lavrov külügyminiszter kijelentette: a legközelebbi jövőben befejezik a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről szóló START-III. szerződés tárgyalásait. Clinton csatlakozott orosz kollégájához azzal, hogy már csak néhány technikai kérdés van hátra. A megbeszélésen szó volt az Irán elleni újabb [...]
2010. 03. 19. 15:18
A szlovák kormányfő helyettese szerint Sólyom László követeléseinek megvalósítása, hogy a kisebbségi magyarok idegen nyelvként tanulják a többségi nyelvet, a magyarok még nagyobb elszigeteltségéhez és magyar "nyelvi gettó" kialakításához vezetne.
2010. 03. 19. 11:02
John Sheehan, aki 1997-es nyugállományba helyezése előtt az amerikai haditengerészet főparancsnoka volt, ezt csütörtökön az amerikai szenátus fegyveres szolgálatokért felelős bizottságában mondta, támadva azt a javaslatot, hogy az Egyesült Államok hadseregében is szolgálhassanak homoszexualitásukat nyíltan vállalók. Nyilatkozata már a bizottságban is megütközést váltott ki.
2010. 03. 19. 10:18
Kai Eide azt állította a pénteken közzétett interjúban, hogy a letartóztatások miatt megszűntek a tálibok és az ENSZ közötti, a konfliktus politikai megoldásáról szóló titkos tárgyalások. Ez az első alkalom, hogy a volt ENSZ főmegbízott nyilvánosan is elismerte, hogy személyesen tárgyalt tálib vezetőkkel. Az ENSZ egykori afganisztáni főmegbízottja elmondta, hogy az első kapcsolatfelvétel nagyjából egy [...]
2010. 03. 19. 10:05
Az aláírást támogatók pedig úgy vélik, hogy ezzel kiteljesedhetne végre az emberi jogok védelme – írja a Kitekintő.hu az EuObserver nyomán. Az alapvető emberi jogokat (pl.: véleményszabadság, vallásszabadság) deklaráló konvenció 1950-ben született, mára az Európa Tanács mindegyik tagja aláírta, betartását pedig a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága hivatott ellenőrizni. Ám Brüsszel csak a Lisszaboni [...]
2010. 03. 19. 09:22
eu
Phenjan szerint a kezdeményezés célja aláásni a kommunista rendszert, és rontani annak hírnevét. Ri Csol, Észak-Korea ENSZ-nagykövete csütörtökön szólalt fel az ENSZ genfi székhelyű Emberi Jogi Tanácsának ülésszakán. A 167 javaslatból, amelyet a testület tagjai tavaly decemberben tettek, 50-et visszautasított. Az ülést azért hívták össze, hogy áttekintsék az emberi jogok helyzetét Észak-Koreában, és jelentést fogadjanak [...]
2010. 03. 19. 08:40
A peren kívüli megegyezés értelmében a férfit nem fogják halálra ítélni, vagy kiadni Indiának, Pakisztánnak vagy Dániának, cserébe teljesen együtt kell működnie az amerikai hatóságokkal. Azt még nem határozták meg, hogy mikor dönt a bíróság a férfire kiszabott büntetés mértékéről. A 49 éves David Headley egy chicagói szövetségi bíróság előtt bűnösnek vallotta magát az ellene [...]
2010. 03. 19. 08:30
A két politikus találkozóját azt követően jelentették be, hogy Netanjahu telefonon felhívta az éppen Moszkvában tárgyaló amerikai külügyminisztert. Izraeli részről azt közölték, hogy a kormányfő kölcsönös bizalomerősítő lépéseket javasolt a zsidó állam, illetve a Palesztin Hatóság részéről Ciszjordániában: de ezekről egyelőre nem hoztak nyilvánosságra részleteket. Az amerikai és az izraeli kormány között a korábbinál rosszabb [...]
2010. 03. 19. 08:06
usa
A hónapokig tartó művelethez – amelynek során az országban élő minden személyt nyilvántartásba vesznek – 360 millió kérdőívet nyomtattak ki, amelyet már elkezdtek postázni a háztartásokba. Ezen a héten már 100 millió kérdőív a postaládákba kerül; a népszámlálási hivatal levélben, vagy megbízottai útján személyesen első körben 134 millió családdal veszi fel a kapcsolatot. A népszámlálás [...]
2010. 03. 19. 07:48
usa
Ezt Maxime Verhagen holland külügyminiszter mondta csütörtökön az ANP holland hírügynökség jelentése szerint. Verhagen két hete még azt hangsúlyozta, hogy kormánya figyelembe veszi majd a kártalanítási megállapodással, az Icesave-vel kapcsolatos tárgyalások eredményét, amikor dönt arról, megkezdődhetnek-e a tárgyalások Izland EU-csatlakozásáról. Izland tavaly nyújtotta be felvételi kérelmét, s az EU-bizottság februárban javasolta is a csatlakozási tárgyalások [...]
2010. 03. 19. 07:27
Moszkvában tanácskozik pénteken a közel-keleti kvartett: az Egyesült Államok, az ENSZ, az Európai Unió és Oroszország képviselői ülnek tárgyalóasztalhoz a békefolyamat előmozdítása érdekében.
2010. 03. 19. 07:03
A munkabeszüntetők a fizetéscsökkentések, a juttatások megvonása, illetve az új adók ellen tiltakoznak. A taxisok azt is kifogásolják, hogy a kormány intézkedései nyomán minden utasnak nyugtát kellene adniuk, a benzinkutasok pedig azt állítják, hogy a tervezett magasabb adók miatt vevőik Bulgáriába mennek majd tankolni. Eközben az orvosok által kedden megkezdett sztrájkhoz is egyre többen csatlakoznak [...]
2010. 03. 18. 15:08
Jevgenyij Fjodorov, aki a hatalom pártja, az Egységes Oroszország képviselője, azt állította, hogy “az Egyesült Államokkal, a NATO-val és az EU-val az egyenrangúság alapján vetélkedni” képes uniót 2020-ben lehetne megalapítani. “Az Ukrajnában, Fehéroroszországban és Oroszországban működő valamennyi politikai erővel tárgyalunk az egyesített állam tervéről. […] A terv lehetővé teszi majd, hogy az orosz, belarusz és [...]
2010. 03. 18. 12:32
Olvasói sztorik