Nagyvilág

Tusnádfürdőn találkozik szombaton Orbán Viktor miniszterelnök és Traian Basescu román államfő : Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével közösen előadást tartanak a XXI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nagyszínpadán „Közép-Európa Európa Közepe” címmel. Orbán és Basescu a tavalyi szabadegyetemen is találkoztak egymással, a két politikus akkor a tusnádfürdői táborban több ezer ember előtt tartott előadást. [...]
2010. 07. 24. 08:03
Tankokat vet be természetvédelmi célokra Thaiföld: huszonöt régi kínai páncélkocsit süllyesztenek el a tengerben a partok közelében, hogy ezzel segítsék elő a korallok megtelepedését.
2010. 07. 24. 08:01
Hat rakéta csapódott be egy épületegyüttesben Nazai-Narai helység környékén. Az áldozatok között vannak külföldiek is. Egy másik, szintén név nélkül nyilatkozó forrás szerint a támadás a Vana tartományi székhelytől 40 kilométerrel nyugatra fekvő Dvaszarak faluban történt, két rakéta csapódott be, és 11 halálos áldozatuk van.
2010. 07. 24. 07:55
Reggel kétszer is erősen rengett a föld a Fülöp-szigeteken. Az egyik hullám nem sokkal korábbi után, azonos erővel érkezett - tudatta az amerikai földtani intézet (USGS).
2010. 07. 24. 07:38
Újabb országok részéről várja önálló államiságának hivatalos elismerését Koszovó a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) döntése alapján - mondta a koszovói külügyminiszter egy osztrák lapban megjelent interjúban.
2010. 07. 23. 18:26
Európa-szerte drágulhat a liszt és a takarmány az elmúlt hetekben tapasztalt perzselő hőség miatt - vélik hamburgi gabonakereskedők. Mindamellett a kereskedők úgy látják, hogy a drágulás valószínűleg nem lesz tartós, mert jelentősek a gabonakészletek.
2010. 07. 23. 17:50
Olvasói sztorik