Nagyvilág

Földrengés a Fülöp-szigeteken

A rengések nem okoztak kárt sem emberéletben, sem anyagiakban, mert túl mélyen történtek.

Az első rengés a Richter-skálán mért 6,9-es erősségű volt. Az utórengés erősségét először 7,5, majd 7,3-as erősségűnek mérte az amerikai földtani intézet. Középpontját gyakorlatilag ugyanazon helyben azonosították: a Mindanao szigetén lévő Cotabato várostól 106 kilométerrel délnyugatra, 600 kilométeres mélységben.

A Csendes-óceáni Szökőár-előrejelző Központ közölte, hogy a rengések nem idéztek el pusztító cunamit a térségben.

A 7-esnél erősebb rengés általában nagy kárt okoz, de ezek túl mélyen történtek. A felszínen csak kettes erősségűnek lehetett őket érezni – mondta a Fülöp-szigeteki vulkanológiai és szeizmológiai intézet vezetője. A rengéseket nem aktív törésvonalban történt mozgások idézték elő, hanem az úgynevezett Malakka-lemez süllyedése, amely egy ideje tart, időnként jelentős rengéseket okoz, de ezek túl mélyen voltak ahhoz, hogy kárt okozzanak.

A harmadik, 6,5-es erejű földmozgás epicentruma a Mindanao szigetén fekvő Cotabato várostól 134 kilométerre dél-délnyugatra, fészke pedig 563 kilométeres mélységben volt. A csendes-óceáni cunami előrejelző központ nem számít arra, hogy pusztító erejű szökőárat idéz elő ez a földrengés.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.