Pénzügy

Szabadság kiadása

A szabadság kiadásának időpontját – a munkavállaló előzetes meghallgatása után – a munkáltató határozza meg, azonban az alapszabadság egynegyedét – a munkaviszony első három hónapját kivéve – a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. A munkavállalónak erre vonatkozó igényét a szabadság kezdete előtt legkésőbb tizenöt nappal be kell jelentenie.

A szabadságot kettőnél több részletben csak a munkavállaló kérésére lehet kiadni. A szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt egy hónappal közölni kell. Az időpontot a munkáltató csak rendkívül indokolt esetben változtathatja meg, és a munkavállalónak ezzel összefüggésben felmerült kárát, illetve költségeit köteles megtéríteni.

A munkáltató a munkavállaló már megkezdett szabadságát kivételesen fontos érdekből megszakíthatja. Ebben az esetben a szabadság alatti tartózkodási helyről a munkahelyre, illetőleg a visszautazással, valamint a munkával töltött idő a szabadságba nem számít be. A munkavállalónak a megszakítással összefüggésben felmerült kárát, illetve költségeit a munkáltató köteles megtéríteni.

A szabadság kiadásának általános szabályán túl, a következő két esetben a tárgyévet követően is lehetőség nyílik a szabadság kiadására:
* a munkáltatónál felmerült okból, ha fontos gazdasági érdeke ezt indokolja, a szabadság kiadásra nyitva álló éves határidő a tárgyévet követő év június 30-áig meghosszabbítható. A kivételesen fontos gazdasági érdek mindig az adott munkáltató vonatkozásában értékelendő. Az ok fennállásának bizonyítása a munkáltatót terheli.
* a munkavállalónál felmerült okból, ha betegsége, vagy a személyét érintő más elháríthatatlan akadály meggátolja abban, hogy szabadságát a tárgyévben kivegye, akkor az akadályoztatás megszűntétől számított 30 napon belül kell kiadni a szabadságot. Ez vonatkozik a GYED-ről, GYES-ről visszaérkezőkre is.


Vonatkozó jogszabály:
Munka Törvénykönyve 134-136. §

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik