A Fidesznek is árt a Hoffmann-terv

A felsőoktatási törvény koncepciója a készítői szerint is egyfajta visszatérés a „régi jó hagyományokhoz”. A vitaanyag kritikusai viszont épp azt vetik a szemére, hogy nem lehet visszafogatni az idő kerekét, nem lehet visszatérni a 70-es évek elit-felsőoktatásához. Tény, hogy az akkori diplomák jóval többet értek, és most is ez a cél. Hol itt a probléma?

A világ nem erre halad, mindenütt egyre többen járnak felsőoktatásba. Kozma Tamás szerint a tömegesedés egyik oka a középosztályosodás. Ez a középosztály ugyanis azt szereti, ha a gyermeke egyetemre jár, hiszen ez a társadalmi státusz újratermelésének legjobb eszköze. A másik ok, hogy az Európát hosszú ideig meghatározó szociáldemokrácia az oktatáshoz való egyenlő hozzáférést hirdette, s egyre több alacsonyabb társadalmi státuszú fiatal kerülhetett be az egyetemekre, főiskolákra vagy a felsőfokú szakképzésbe. Ezen az úton nem lehet visszafordulni. A jelenlegi oktatásvezetés nem veszi észre, hogy épp a Fidesz szavazóbázisát támadja a törvénykoncepcióval. Hiszen annak „jóvoltából” egyrészt a vidéki, hátrányosabb helyzetű emberek szorulnak ki a felsőoktatásból, másrészt a vidéki főiskolák létét is veszélyezteti a tervezet. A kormánypárt szavazóbázisának érdekeit sérti, hiszen az inkább kötődik a vidékhez, mint a pesti elitegyetemekhez. A vitaanyagot valószínűleg olyan professzorok írták, akiket zavarnak a hallgatók, akik olyan egyetemet szeretnének, ahol nyugodtan kutathatnak, kevés hallgatóval kell bajlódniuk. Tévedés, hogy a teljes felsőoktatásnak elitnek kell lennie. A tömegesedésnek épp egy határozott differenciálódás a következménye. Megmaradtak az elitegyetemek, elitszakok, de kitermelődött egy olyanfajta felsőoktatás ezek mellett, ami a szélesebb hallgatói rétegeket célozza meg.

Mi az a minőség?

Igen ám, de épp ezek, a tömegesedésre berendezkedett intézmények, mondjuk, a kis főiskolák nyújtanak sokszor rendkívül kétes minőségű képzést. Mit lehetne tenni, hogy minden diploma megállja a helyét a munkaerőpiacon?

Mi az, hogy felsőoktatási minőség? Amikor két akadémikus tanít egy gyereket? Ha a végzettek el tudnak helyezkedni a diploma után? Ha a hallgatók tovább tudják magukat képezni? A felsőoktatás minőségének legalább száz mutatója lehet. A törvényből kiolvasható minőségkép nagyon szűkkörű, akadémikus, naiv kép. Mi köze annak a minőséghez, hogy 25 gyereket taníthat egy minősített oktató, hogy legalább 40 főállású oktatója van egy karnak? Pont az ellenkezőjét vallja egész Európa. Pedagógiai naivitás, hogy az a jó oktatás, ha kevés gyereket tanít egy pedagógus. Mondjuk a római jogot majdnem mindegy, hogy 200 embernek vagy 15-nek tanítjuk. A vakbélműtét gyakorlati oktatásakor valószínűleg nem baj, ha csak öten vannak. Vagy az angol nyelvóra is hatékonyabb 5-7 diák esetén. Ez nem általános minőségmutató. Ezek az elképzelések azt sejtetik, hogy a koncepciót valószínűleg tényeleges adatok, oktatáspolitikai és pedagógiai ismeretek nélkül szülte meg egy szűk professzori kör.

Azzal mégiscsak kezdeni kell valamit, hogy lassan olyan hallgatók kerülnek be az egyetemekre, akik még írni-olvasni sem nagyon tudnak.

Persze, ezzel kezdeni kell valamit. A tömegesedéssel azonban együtt jár, hogy a bekerülők egyre heterogénebb csoportot alkotnak. De ennek nem az a megoldása, hogy kiszelektáljuk az alacsonyabb képességűeket, a hátrányos helyzetűeket, hanem az, hogy beépítünk a rendszerbe egy felzárkóztató elemet. Ez így van Nyugat-Európában, és egyébként a törvénytervezetben is megjelenik egy elképzelés a felsőoktatási felkészítő kurzusokról. Hozzáteszem, az elitegyetemek továbbra is elit, jól felkészült hallgatókat kapnak. Ha korszerű felsőoktatást szeretne kialakítani a kormány, akkor inkább azon kellene gondolkodnia, hogy milyen kimeneteket tud a gyerekeknek adni. A vitaanyagból az tűnik ki, hogy csak az egyetemi diplomát tartja minőségi kimenetnek, noha ennek ellenkezőjéről szól a felsőoktatás fejlődése a tömegesedés korában. Hogy a bekerült hátrányosabb helyzetű, kevesebb tudással rendelkező gyerekek is kapnak valamifajta használható végzettséget.

Csökkeni fog az emelt szintű érettségi nívója

A törvénytervezet azt írja, hogy az adott korosztály 45, plusz-mínusz 5 százaléka – egy jó darabig 40-50 ezer gyerek – fog kapni államilag támogatott helyet. Ma ez a szám 56 ezer fő. Tehát nem gondolkodik a kormány a felsőoktatás drasztikus szűkítésében, miközben a bemeneti követelményeket jóval megszigorítja. Nincs itt valami ellentmondás?

Ez valóban ellentmondás, ami szép lassan feloldódik majd. Mindenki meg fogja szerezni a két emelt szintű érettségit. Éppúgy le fog csökkenni az emelt szintű érettségi nívója, ahogy a középiskolai tömegesedéssel a középfokú, és 2005 előtt a „normál” érettségivel is történt. A társadalom nem fogadja be azt az oktatáspolitikát, amely szűkíti az érettségizettek, és a felsőoktatásba jutók számát. Egy ilyen komplex érdekérvényesítő rendszerben az elitista szemlélet könnyen megbukhat. Ezt szerintem látja az államtitkárság is, jól érzékelhetően puhult ez a fajta szemlélet az eredeti elképzelések óta. Még egyszer hangsúlyozom, inkább arra kellene válaszolnia a törvénytervezetnek, hogyan lehet egyre inkább diverzifikálni a képzést, mit kezd az alacsonyabb felkészültségű hallgatókkal. Az lenne az egészséges, ha a kibocsátási piramis alján ott volnának a rövid idejű felsőfokú szakképzések, és a csúcsán néhány elitképzés, doktori képzés. (Nálunk – épp az elitista szemlélet miatt – nincs is kitalálva felsőfokú szakképzés szerepe.) Hoffmann Rózsa azt nyilatkozta, hogy azokkal kell a felsőoktatási törvényt csináltatni, akik a felsőoktatásban dolgoznak. Ez egy óriási tévedés. Azoknak részt kell ebben venni, de a politikának megkerülhetetlenül nyilatkoznia kell, hogy mi az oktatáspolitika célja, mit akar a felsőoktatástól. Elitképzés legyen vagy egy szélesebb körű, a gazdasági igényekre felkészítő felsőoktatás? E nélkül nem megy. És nem lehet úgy oktatáspolitikát tervezni, hogy pusztán az vezéreljen, hogy visszacsapjunk, mindent elsöpörjünk, ami eddig volt.

A politikának nyilatkoznia kell, hogy mi az oktatáspolitika célja

A tervezet leírja a célt: a szolgáltatói, piaci szemlélet helyett közszolgáltatásként képzeli el a felsőoktatást…

Olyasmit akarnak elsöpörni, ami nem sikerült. A Magyar Bálint féle gazdálkodó egyetem megbukott, azt nem kell eltörölni. Hozzátenném, hogy a tömegesedés miatt az egyetemek, ha tetszik, ha nem „nagyüzemmé” váltak. A debreceni, pécsi, szegedi egyetem vagy az ELTE büdzséje egy vidéki nagyváros költségvetéséhez mérhető. Az volt az elképzelés, hogy egy ekkora nagyüzem vezetését közelíteni kellene az ipari üzemek vezetéséhez, a gazdasági döntéseket el kellene választani az akadémiai döntésektől. Most az a helyzet, hogy a professzor úr, aki korábban esetleg tanszéket, vagy kart irányított, most két előadás között vezeti egy kicsit az 50-100 milliárdos pénzforgalmú egyetemet. Gondoljunk bele, a legnagyobb felsőoktatási centrumok pénzforgalmi értéke akkora, mint a TOP 100 magyar vállalatok alsó harmadában lévő cégeké, mondjuk egy Pick Szalámié. És ezt ma egy orvosprofesszor, vagy fizikaprofesszor vezeti. Ezt a helyzetet a törvénytervezet sajnos tovább erősíti. Visszaréved egy olyan világba, ami ma már nem létezik. Ennyire nem gazdasági vezetése a felsőoktatásnak, mint amit ez a törvény akar, alig van a világon.

Bűvös szó homályban: feladatfinanszírozás

Leszámítva a vezetést, miért baj, ha az egyetem közszolgáltatásként definiálja magát?

Ez a közszolgálatiság arról szól, hogy szeretnék átalakítani az egyetemek finanszírozását olyanná, ami nem a hallgatók létszámától függ, hanem leginkább (70 százalékban) az úgynevezett feladatfinanszírozástól. Hogy ez a bűvös szó mit takar, az nincs a tervezetben kifejtve. Az a cél, hogy ne határozza meg a pénzforrásokat se a piaci kereslet, se a kibocsátás, se az oktatói és tudományos eredmény.

Eddig azt hallottuk mindenhonnan, hogy a fejkvóta alapú finanszírozás volt az oka a minőségromlásnak, hiszen ez késztette arra az intézményeket, hogy szinte mindenkit felvegyen, ha odavaló, ha nem. Most mégis visszasírjuk a hallgatói normatívát?

Ez eddig is csak részben volt igaz. Miközben például a tandíjjal működő egyetemek érdekeltek abban, hogy sok hallgatót vegyenek fel, legalább ennyire érdeketek abban is, hogy jó minőségű legyen a képzés. Attól, hogy sok embert veszek fel, nem biztos, hogy romlik a minőség. Más kérdés, hogy nem kell mindenkinek azonos szintű diplomát kiadni. Egyébként a fejkvóta rendszert épp azért vezették be, mert 1993-ban alacsony volt a hallgatói létszám és az egyetemek nem akartak több hallgatót. Az Antall-kormány idején az oktatáspolitika a létszám növekedését tűzte ki célul. Persze azóta többször felmerült, hogy legyen más meghatározója is a felsőoktatás finanszírozásának, de ezt mindig épp a felsőoktatás vetette el. A 2005-ben bevezetett rendszer szerint viszont már csak mintegy 40 százalékot tesz ki a képzési normatíva, a többi a fenntartási és a kutatási normatíva. Visszatérve az új elképzelésekre, az arról szól, hogy lehet a teljesítményt elszakítani a finanszírozástól, hogy lehet kényelmessé tenni az oktatók számára a felsőoktatást.

Ebben a formájában rövid időn belül nem lesz törvény

Mi a véleménye a Bologna-rendszer tervezett felülvizsgálatáról?

A bolognai rendszer megpróbálja összeegyeztetni a tömegesedést az egyetemi szűkebb szakképzéssel. Magyarországnak nincs szüksége több száz csillagászra, vagy több ezer vasútgépészmérnökre. A kétszintű képzés ezért szétválasztja a képzést. Az első szakasz egy általános képzés, ahová szinte mindenkit beengedünk, ha tehetséges valaki, ezután mehet mesterképzésre,ami a szűk szakképzés nyújtja. Persze van egy csomó terület, ahol ezt nem nagyon akarják, és nem is nagyon lehet így kettévágni. Az orvosképzést például nemigen lehet, a jogászképzést nemigen akarta a jogászlobbi. Megjegyzem, jobban járt volna a jogászszakma, ha nem ragaszkodik az osztatlan képzéshez. Ha az alapképzés után a hallgatók nagyobb része kapna egy olyan diplomát, amivel az államigazgatásban, különböző üzemek jogi osztályán satöbbi elhelyezkedhetne, a kisebb része tovább tanulna ügyvédnek, bírónak, akkor ne lenne ennyire túltelített a szakma. Nem volna rossz, ha visszahoznánk néhány jó, hasznos főiskolai képzést, például a pénzügyi és számviteli főiskolákat. Az biztos, hogy nem jó, ha általánosan, központból mondjuk meg, hogy melyik szaknál érdemes osztott és melyiknél osztatlan képzést indítani. Az a jó, ha sokszínű a képzés, és a hallgató majd választ. A pedagógusképzést egységesítéséről szóló terv valószínűleg jó elképzelés, de önmagában ez nem fog gyógyírt hozni a tanári pályára. A képzés presztízsén ez emelhet, de a pálya presztízse számít a jelentkezéseknél. Az orvosi fizetések sem túl magasak, de a pálya magas presztízse miatt az orvosi képzés elismertsége mindig az elsők között van.

Most zajlik egy széles körű vita a törvénytervezetről, vagy legalábbis hozzá lehet szólni a vitaanyaghoz a minisztérium honlapján. Ön szerint lehet ebből a koncepcióból törvény? Vagy újat kell írni?

Én az ilyen társadalmi vitákat egyébként is kicsit humbugnak tartom. Úgy működnek általában, hogy a vélemények kioltják egymást, és a kormány azt csinál, amit akar. Ha valaki nagyon fenyeget, és erős érdekérvényesítő, akkor enged neki egy kicsit. Az ilyen társadalmi vita pontosan annyira javít egy törvénytervezeten, amennyire annak készítője hagyja. Hogy a felsőoktatási vitaanyagból lesz-e törvény, az a felső politikai szintektől függ. Még nem futott végig a Fidesz-KDNP-egyeztetésen sem. Kérdés, a Fidesz mikor szembesül azzal, hogy ez az ő szavazóbázisát fenyegeti, szűkíti. A KDNP könnyen politizál, hiszen nem mérhető párt, nincsenek önálló szavazói, akit elriaszthatna. Mindezeket mérlegelve, azt gondolom, hogy ebben a formájában rövid időn belül nem lesz törvény. Lehet, hogy áthajtják a kétharmadon, aztán később toldozgatják-foltozgatják majd. Vagy jó magyar szokás szerint lesz egy törvény, amit aztán nem tartunk be.