A tavalyi jelentős fejlődés után a 2006-os évben lemaradt a Toyota. A csapat Monte-Carlóban mutatja be új versenyautóját, amelytől komoly előrelépést várnak.
Az AC Milan ukrán csatára jövőjéről az elmúlt napokban, hetekben számos találgatás megjelent. Maga az érintett egészen mostanáig nem nyilatkozott az ügyben.
Egy, a Science tudományos magazin legfrissebb számában megjelent tanulmány szerint könnyen lehet, hogy a másfél éve az indonéziai Flores-szigeten felfedezett "Hobbit" mégsem alkotott külön emberi fajt, hanem egy genetikai rendellenességben szenvedő modern ember volt. A lap ugyanazon számában egy másik tanulmány azonban kiáll az eredeti tézis mellett.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) rövid időn belül hivatalosan is kénytelen lesz belefolyni az olasz bundabotrányba, mivel az üggyel kapcsolatos döntések hatással lehetnek a következő kontinentális kupasorozatokra, illetve a 2012-es Eb-pályázatra is.
David Beckham, a Real Madrid angol válogatott labdarúgója egy interjúban arról beszélt, hogy jelenlegi csapatában képzeli el a jövőjét, és pályafutása végeztével is Spanyolországban maradna.
Spanyol lapértesülések szerint elképzelhető, hogy Diego Forlán, a Villarreal uruguayi válogatott labdarúgója az FC Barcelonában folytatja pályafutását.
Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a BRFK IV. kerületi kapitányságán Dányi Szilárd, az Újpest FC labdarúgócsapatának ügyvezető igazgatója a lila-fehérek szombati, MTK Budapest elleni bajnoki meccsének lefújását követő események miatt.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elfogadja a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) doppingszabályzatát – jelentette be hétfői zürichi sajtótájékoztatóján Joseph Blatter, a futballszervezet elnöke.
A FIFA döntése értelmében az első labdarúgó világbajnokságot Uruguay rendezhette. Az ötletért nem különösebben lelkesedtek az európai szövetségek, végül csak négy gárda vállalta az utat. A döntőben a házigazda megverte Argentínát.
Mindent egybevetve, akár egyharmadával is olcsóbban juthat Daciához nálunk egy romániai, mint egy magyar vevő, hiszen a durván kétmillió forintos autóért 1,35 milliót kell fizetnie – írja a Világgazdaság.
Egy BMW-ről alig lehet újat írni, hiszen sportossága és dögössége már rég köztudott, de hogy eleganciájával még a nyolcvanéves nagyanyámat is elbűvölte, az váratlan fordulat volt a teszt során.
A német belügyminiszter hétfőn azt ígérte, hogy nem fogják tűrni a politikai szélsőségesek megnyilvánulásait, a rendbontásokat a június 9-én kezdődő labdarúgó-világbajnokságon.
Nem csak az autók piacán, de a motorok között is kaphatók hibrid üzemű járgányok. Az elv ugyanaz mint a nagyoknál: elektromos energiával segítik ki a benzinmotort.
A Jáva-szigeti Merapi vulkántól eltérően az amerikai Mt. St. Helens vulkánnál nem lávafolyásnank vagy hamu- és gázkitörésnek lehetünk tanúi, hanem egy kevésbé veszélyes, ámde szintén látványos jelenségnek: a kráter közepéből néhány hónapja egy lávatű kezdett kiemelkedni, amely naponta akár másfél métert is nő.
Zöld jelzést kapott az uniós környezet- és energiakímélő kísérleti járművek versenye, ahol azt a járművet hirdetik győztesnek, amelyik egy liternyi üzemanyaggal a legmesszebbre jut.
A McAfee közzétette a keresőmotorokról szóló átfogó tanulmányát, amely szerint a keresések eredményeképpen havonta 285 millió kattintás történik rosszindulatú oldalakra.