A Fidesz szerint véglegesen megbukott a patikaliberalizációs törvény, amit vissza kellene vonnia a kormánynak - mondta Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője.
Nem mind túladagolás, ami annak látszik. Kár a dílerekre vadászni; a drogfüggőkön többet segítene, ha orvosi kontroll alatt juthatnának a szerhez. A büntetés helyetti kényszerrehab pedig többet árt, mint használ. Unásig ismételt drogkérdések merőben új megvilágításban.
Csőtörés következtében a kiáramló víz felnyomta az útburkolatot a Károly körúton, a Madách térnél csütörtök reggel. Jelenleg egy sávon halad a forgalom az érintett útszakaszon.
Csütörtökön kevés felhőre, száraz időre és kánikulára lehet számítani. Pénteken azonban záporokkal, zivatarokkal és jégesővel hidegfront közelíti meg a nyugati határainkat.
Az igazságügyi és rendészeti miniszter 150-200 fővel növelné a körzeti megbízottak (kmb) számát. A kmb-sek azon a 100-110 településen állnának szolgálatba legkésőbb jövő tavaszig, ahol az utóbbi időben megszaporodtak a vagyon elleni, a közrendet, közbiztonságot veszélyeztető jogsértések.
A 2-es metró vonalán csak jövőre futhatnak az új szerelvények a jelenlegi állás szerint, pedig a forgalomban lévő kocsik között 35 lejárt szavatosságú is van - írta a Napi Gazdaság.
A Borsod megyei SZDSZ-alapszervezet négy tagját gyanúsítja magánokirat-hamisítással a rendőrség - erősítette meg a Magyar Nemzet Online információját a BRFK.
Lévai Katalin európai parlamenti képviselő, az EP Szocialista képviselőcsoportjának romaügyi szóvivője levelet írt a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség vezetőjének, melyben kifejtette, hogy a Móricka című vicclap legújabb számában megjelent képregény véleménye szerint alkalmas a roma lakossággal szembeni gyűlöletkeltésre.
Földmozgást észleltek a löszös talajon, ezért kellett lezárni
az M6-os autópálya építkezésénél az oda vezető utat - mondta szerdán Kapás Szabolcs, az M6-M60 autópálya sajtóirodájának munkatársa, cáfolva, hogy újabb alagútomlás történt volna.
A Fidesz szerint a kormány nemrégiben megjelent egészségügyi programja nem ad választ a betegellátás problémáira, így az egészségügyben csak egy előrehozott választás hozhat változást - mondta Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa szerdai sajtótájékoztatóján.
Éjszaka rendszeresen lopják a döghúst a legszegényebbek Kunmadaras határában, az állattetemek gyűjtésére szolgáló konténerből; az önkormányzat tud a jelenségről, de a folyamatos őrzésre nincs pénze - írta szerdai számában az Új Néplap.