Belföld

Januártól jár az óvodáztatási támogatás

Jövő év január elsejétől jár az óvodáztatási támogatás a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek után.

A támogatást a január elseje után beiratkozó gyermekek családja kapja, első alkalommal 20 ezer forintot, utána félévente 10-10 ezer forintot – közölte Deák Istvánné, az MSZP országgyűlési képviselője.

Az eltartó szülőnek nyilatkoznia kell arról, hogy iskolai végzettsége nem magasabb nyolc osztálynál, és erről a település jegyzője ad ki igazolást. A támogatás feltétele az is, hogy a gyermeket négyéves kora előtt be kell íratni az óvodába. A gyermeküket az óvodába már korábban beírató szülők is jogosultak a félévenkénti 10-10 ezer forintos támogatásra, de az egyszeri 20 ezer forintos támogatástól elesnek.

A képviselő szerint ez a szabály nem fogja visszatartani a családokat gyermekeik óvodába járatásától, mivel éppen ezek a családok kapják az ingyenes étkeztetési támogatást is. Ha nem íratják be a gyermeket szeptembertől óvodába, akkor a gyerek nem lesz jogosult ingyenesen étkezésre – vélekedett. Naponta mintegy 500 forint a gyermek háromszori étkezése, ezzel számolva négy hónap alatt mintegy 40 ezer forint természetbeni támogatástól esik el a szülő.

A törvény szerint az önkormányzat dönthet arról, hogy a 20 ezer forintot természetben vagy pénzben fizeti ki, de a 10 ezer forintos támogatást félévente pénzbeli juttatásként kell biztosítani. A gyermek 3 éves, illetve 6 éves korában megállapított szociális helyzete alapján kapja a támogatásokat, tehát nem veszíti el a támogatást a gyerek akkor sem, ha szülője tovább tanult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik