Először is, nem mindegy, hogy heroinmérgezésről vagy -túladagolásról beszélünk. Meglepőnek tűnhet, de a heroin nem különösebben toxikus anyag: egy halálos mérgezéshez a szokásos fogyasztói adag körülbelül ötvenszeresére lenne szükség. Egy-egy ártatlannak látszó, recept nélkül kapható fájdalomcsillapító, mint például a paracetamol, sokkal könnyebben túladagolható – mutat rá írásában Sárosi Péter, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) drogpolitikai programvezetője.
Ugyanakkor a túladagolás pontos meghatározását és okait illetően a szakemberek is bizonytalanok. Feltehetőleg szerepet játszik benne a zűrös feketepiaci viszonyok miatt kiszámíthatatlan minőség, a “felütésre” használt anyagok – például koffein, kinin, kakaópor vagy az említett paracetamol –, illetve a párhuzamosan fogyasztott alkohol vagy nyugtatók pusztítása a szervezetben.
Az is rejtélyes, hogy a halálos túladagolásokba általában nem zöldfülű kezdők szaladnak bele, hanem sokat próbált anyagosok, 8-10 évi droghasználattal és több leszokási kísérlettel a hátuk mögött. Talán csak az szolgálhat némi magyarázattal, hogy egy-egy hosszabb leállás utáni visszaesés fokozott kockázatot jelent – fűzi hozzá a TASZ szakértője. Egyes kutatók, például Gerevich József szerint túladagolási rizikófaktor az ismeretlen, új környezetben való szerhasználat is; ilyenkor ugyanis elmaradnak azok a reakciók, amelyekkel a szervezet kompenzálja a heroin hatását.
Hagyjuk a dílereket?
Úgy tűnik, a drogterjesztők elleni fellépés ügyében sincs teljes konszenzus. Az MDF drogpolitikájának egyik alappillére a bűnüldözés, és abban az SZDSZ Új Generációja is egyetért, hogy a dílereket büntetni kellene – legalábbis a fogyasztók helyett. A rendőrség álláspontja ellentmondásos: bár nagy erőket mozgatnak meg a terjesztők, csempészek elfogása érdekében, hogy ezzel csökkentsék a kábítószer-kínálatot, azt maguk is beismerik, hogy egy-egy utcai árus lekapcsolása vajmi kevés eredményt hoz.
Ez utóbbi nézetet osztja a TASZ is: a terjesztőhálózat felszámolása gyakorlatilag esélytelen, hiszen ha egy-egy díler kénytelen is bezárni a boltot, a hatalmas profittal kecsegtető pozícióra mindig akad új jelentkező. Viszont az állandó rendőri bolygatás csak fokozza a feketepiac instabilitását, az ebből adódó ár- és minőségi kilengéseknek pedig a drogosok isszák meg a levét – szögezi le Sárosi Péter.
A szakértő továbbmegy: az illegális drogpiacot a kereslet tartja fenn, így ezt kell semlegesíteni, nem a kínálati oldalt. A feketepiac monopóliumát azzal lehetne megtörni, ha a leszokni képtelen drogfüggők szabályozott körülmények között juthatnának hozzá a számukra létfontosságú szerekhez. Nem mellesleg így a beszerzési bűnözés, illetve a fertőzések és túladagolások kockázata is visszaszorulna. Svájcban és Hollandiában ez a módszer már bevált, a heroint kipróbálók száma pedig csökkent, nem nőtt.
Van ellenszer
Receptre egyelőre senki nem kaphat heroint Magyarországon, és a helyettesítő metadonkezelésben is csak a rászorulók töredéke részesül. A legrosszabb esetre létezik olyan gyógyszer, a naloxon, amely hatékonyan blokkolja a heroin hatását, így elejét veheti a túladagolásnak.
Addiktológusok időnként eljátszanak a gondolattal, hogy – nyugati példát követve – terjesszék a felhasználók körében, ám a készítmény borsos ára mindeddig visszatartó tényezőnek bizonyult. Kérdés az is, hogy az ellenszer nyújtotta biztonság nem bátorítaná-e a felhasználókat az eddiginél is intenzívebb fogyasztásra.
Sárosi Péter nem így látja. Emlékeztet: egy drogfüggő tisztában van állapota súlyosságával; nem is ringatja magát a biztonság illúziójában, csak elvonási tüneteinek csillapítására törekszik. Így a naloxon ártani nem árthat neki, “legfeljebb” megmenti az életét. Ami pedig az árát illeti, valószínűleg még mindig olcsóbb, mint egy detoxkezelés, egy-egy emberélet feltételezett értékénél pedig mindenképp kevesebbre jön ki. Ráadásul viszonylag szűk körben kellene csak terjeszteni, hiszen a magyarországi heroinfüggők száma 4-5 ezerre tehető.
Zsákutca az elterelés
Alternatív megoldás lehet a drogfogyasztás büntetésére az elterelés intézménye. Ennek értelmében a kábítószer-birtokláson vagy -fogyasztáson kapott delikvenst drogrehabilitációs szakemberhez küldik egy meghatározott időtartamú konzultációs folyamatra, hogy megértse, micsoda tűzzel játszik.
A TASZ szakembere szerint az elgondolás több sebből vérzik. Egyrészt, bár a megfelelő tájékoztatás felbecsülhetetlen fontosságú, külső, büntetőjogi kényszer hatására senki nem fog “megvilágosodni” a droghasználatot illetően. A rehabilitációs intézmények csak azoknak érnek valamit, akik önként mennek oda, rájuk viszont már gyakran nem jut kapacitás – nem ritka az a fonák helyzet, hogy míg amatőr partysmokereket próbálnak észre téríteni odabent, súlyos heroinfüggők várnak hosszan a sorukra.
Másrészt a lebukás által a leginkább veszélyeztetett csoportoknak csak töredékrésze válik elérhetővé. Érdemes lenne úgy átcsoportosítani az erőforrásokat, hogy az ellenőrzés helyett a közvetlenebb kontaktuson legyen a hangsúly – emeli ki Sárosi Péter.
Több olyan szociális munkás kellene, akik felkeresik a problémás népességet, és első kézből származó tájékoztatással, illetve ártalomcsökkentő megoldásokkal segítik őket. Már léteznek ilyen kezdeményezések, például tűcserebuszok és mobil partiszervizegységek formájában – ez utóbbiak értelemszerűen inkább a partidrogos esetek megelőzésében játszhatnak szerepet –, de ennél jóval többre lenne szükség.
