Belföld

Jelentős várakozásra kell számítaniuk a szabadságukról visszatérő török és szerb vendégmunkások miatt az utazóknak a röszkei határátkelőhely belépő oldalán, csütörtök délelőttre háromórás sor alakult ki.
2008. 08. 28. 08:24
Cserbenhagyta elütött áldozatát Balatonszemesen egy helybeli férfi; a 36 éves, ugyancsak helybeli férfira holtan talált rá egy járókelő - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2008. 08. 28. 08:13
Csütörtök legmagasabb 28, 31 °C –os hőmérsékletre számíthatunk. Eleinte inkább csak fátyolfelhők gyengíthetik a napsütést, de délután időnként már erősen megnövekedhet a gomolyfelhőzet.
2008. 08. 28. 07:19
A kormányfő legfrissebb programját egy kormányközeli országos napilapban jelentette meg. Szakértők szerint ez azonban nem jelenti azt, hogy csak a saját táborához szólna. Nyugaton is bevett ez az eljárás. A Népszabadság pedig örült, hogy Gyurcsány Ferenc ismét őket választotta.
2008. 08. 27. 22:26
Négy robbanószerkezetet találtak a Margit híd budai hídfőjénél szerdán kora este; a területet a nagy forgalomra való tekintettel csak 22 órakor zárja le a rendőrség - tájékoztatott Tószegi Péter százados, a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese.
2008. 08. 27. 19:07
Politológusok szerint meggyőzhető az SZDSZ a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által szerdán bemutatott programcsomaggal, a liberális párt így nagy eséllyel átengedi majd a költségvetést.
2008. 08. 27. 17:00
Nagyobb lett a választási kedv augusztusra, csökkent viszont a két nagy párt közti különbség. Ám még mindig kétszer annyian szavaznának a Fideszre, mint az MSZP-re. A kormánypárti politikusok egyre népszerűtlenebbek, Veres Jánosnak akár a széke is meginoghat. Demszkyt elsősorban a budapestiek nem zárták szívükbe az útfelújítások óta.
2008. 08. 27. 15:25
A halálos sérülést okozó keddi épületomlás miatt a legtöbb gyalogos csak a villamossínek mellett mer közlekedni Miskolc belvárosában. Az emberek az épületek homlokzatait fürkészik, attól tartva, hogy valahonnan rájuk omolhat a vakolat.
2008. 08. 27. 12:48
Gyurcsány Ferenc lemond, ha a parlament nem fogadja el az adótörvényeket, illetve a költségvetést. Ezt maga a miniszterelnök mondta a közszolgálati rádiónak adott interjújában azután, hogy bejelentette adó- és járulékváltoztatási elképzeléseit.
2008. 08. 27. 11:36
Ismeretlenek telefonon megfenyegették a Magyar Gárda megszüntetése érdekében indított polgári per bíráját, aki ezért elfogultságot jelentett be. A Fővárosi Bíróságon szeptember 1-jére kitűzött tárgyalás elmarad.
2008. 08. 27. 11:26
A kormányfő levélben gratulált Boross Péternek 80. születésnapja alkalmából. Köszöntőjében méltatta a volt kormányfő személyes példamutatását.
2008. 08. 27. 11:08
Az előzetes adatok szerint ismét csökkent a népesség Magyarországon az első félévben, de még mindig több mint tízmilliónyian élnek az országban. A népességfogyás kisebb volt, mint egy évvel korábban.
2008. 08. 27. 10:53
Olvasói sztorik