Belföld

A Népszabadság örül Gyurcsány programjának

A kormányfő legfrissebb programját egy kormányközeli országos napilapban jelentette meg. Szakértők szerint ez azonban nem jelenti azt, hogy csak a saját táborához szólna. Nyugaton is bevett ez az eljárás. A Népszabadság pedig örült, hogy Gyurcsány Ferenc ismét őket választotta.

A Népszabadság fizetett mellékleteként megjelent kormányfői írást örömmel vette a napilap. Mint Vörös T. Károly főszerkesztő a FigyelőNetnek elmondta, a lap rendszeresen közöl fizetett hirdetéseket, mellékleteket, ezt nem tiltják, sőt a mostani írásnak több szempontból is örültek.

„Fontosnak tartom, hogy készült egy ilyen program. A szöveget nyilván sokan fogják elemezni, mivel csomó lényeges problémát vetett fel. Örülök, hogy ez az írás a Népszabadságban jelent meg” – fogalmazott a főszerkesztő. Vörös T. Károly hozzátette: a csütörtöki napon magasabb eladott példányszámot várnak az eddigi, körülbelül 110 ezreshez képest.

A Népszabadság vezetője ugyanakkor kiemelte: bármely parlamenti párt programját szívesen leközlik hasonló feltételek mellett, mivel ezeket a programokat nagyon fontosnak tartja a lap.

Miért épp a Népszabadság?

A Megegyezés nem nevezhető politikai filozófiának, és nem is cselekvési terv, inkább e két „műfaj” között helyezkedik el és a következő időszak társadalmi és szakmai vitáihoz kíván alapot adni. Ezért ebben a formában azaz, egy országos politikai napilap mellékleteként jelent meg az írás – tudta meg lapunk a Kormányszóvivői Irodától.

Hozzátették: azért épp a Népszabadságra esett a választás, mert a politikai napilapok közül ez az újság a legnagyobb példányszámú Magyarországon. A cikk egyébként elérhető az interneten a miniszterelnok.hu, a kormanyszovivo.hu és a magyarorszag.hu oldalakon is.

“A cikk természetesen mindenkinek szól, hiszen az országról, a közös jövőnkről van benne szó, de természetesen a tisztában vagyunk vele, hogy elsősorban a politika, illetve közélet iránt érdeklődő, véleményformáló értelmiséget fogja teljes terjedelmében elolvasni. Az ő tolmácsolásukban, az ő gondolataikkal kiegészítve viszont sokkal nagyobb körhöz, a társadalom szélesebb csoportjaihoz fognak eljutni ezek a javaslatok. Épp ez a célja a kormányfő cikkének, amely mint jeleztük, a következő társadalmi és szakmai vitáit kívánja megalapozni” – áll a Kormányszóvivői Iroda FigyelőNetnek írt válaszában.

Nem az első eset

Gyurcsány Ferenctől korántsem idegen, hogy napilapban, nevezetesen a Népszabadságban jelentkezik programadó írással, gondoljunk csak a Szembenézés című esszére, így a formaválasztás nem szokatlan – mondta lapunknak Szomszéd Orsolya.

A Vision Consulting elemzője szerint a Népszabadság mellékleteként a szélesebb nyilvánosság elé került a szöveg, méghozzá kézzelfogható formában.

Mindenkihez szól

„Egy nyilvános rendezvény csak az elkötelezett híveket vonzaná, és az MSZP jelenlegi komoly elutasítottsága miatt a fütyülő, tiltakozó demonstrálókat is, erre nyilván nincs szüksége a pártnak. Ha az összes napilapban megjelent volna az írás, az még nagyobb felháborodást váltott volna ki, látva hogy a Fidesz így is bírálta a fizetett hirdetésként megjelenő cikket” – véli a politológus. Hozzátette: a Megegyezés nem csak a saját táborhoz szól, a párbeszéd politikáját hivatott demonstrálni, azt hogy a kormány mindenkivel keresi a megegyezést, és hogy az eddigi konzultációsorozat első terméke el is készült.

Ezen a véleményen van a Political Capital elemzője is. Kampányidőszakban, illetve az arra való felkészülés idején pedig egyre gyakoribb, hogy önálló könyvvel lépnek a nyilvánosság elé a politikusok. „Gyurcsány Ferenc esetében a cikkformátum és a viszonylag bővebb terjedelem részben természetesen válasz az SZDSZ elvárásaira egy cselekvési programmal kapcsolatban, amellett hogy egy nyilvános rendezvényhez vagy beszédhez képest komolyabb, átgondoltabb imázst sugall” – véli Gyulai Attila.

Hozzátette: a mostani program ebből a szempontból egyértelműen nem csak a saját tábornak szól, célja, hogy az őszi időszakra többségi támogatottságot szerezzen a kormány az adó-, és költségvetési szavazásra. A cikk fő üzenete Gyulai Attila szerint a megegyezés, a napi politikában egyre gyakoribbá váló társadalmi megállapodás felvetése, amely alapvetően az állampolgároktól teszi függővé a központi jelentőségűvé vált adócsökkentés megvalósulását.

Bevett gyakorlat

Külföldi politikusok is rendszeresen publikálnak ismert lapokban olyan időszakokban, amikor új politikai irányvonalat, új szakpolitikai elképzeléseket kívánnak bejelenteni – válaszolta a FigyelőNet kérdésére Gyulai Attila.

A Political Capital Institute vezető elemzője hozzátette: ez nem feltétlenül korlátozódik az országos napilapokra, hiszen például az amerikai elnökválasztás során a komoly jelöltek mindegyike ismert szaklapokban taglalta külpolitikai programját.

4,5 millióba került

A melléklet összesen 4,5 millió forintba került, amit fele-fele arányban a kormány és a Magyar Szocialista Párt állt, hiszen az írást Gyurcsány Ferenc egyszerre jegyzi pártelnöki és miniszterelnöki minőségében – válaszolta kérdésünkre a Kormányszóvivői Iroda. A kifizetett összeg kedvezőbb a piaci árnál. A melléklet megjelentetésére a Népszabadság adott árajánlatot.

A Kormányszóvivői Irodától azt is megtudtuk, hogy a nyári hónapokban folyó intenzív szakpolitikai egyeztetések, a kormányfő és a tárcavezetők egyeztetései, illetve a tematikus frakcióülések eredményei alapján foglalta össze Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nyári szabadsága idején a javaslatait. Mivel az említett egyeztetések résztvevői hivatásszerűen foglalkoznak saját szakterületükkel, értelemszerűen a megjelenésen kívül további költségei nem voltak a Megegyezés című munkának.

Lapunk megkeresésére a Népszabadságtól azt az információt kaptuk, hogy ilyen esetekben speciálisan képzik az árat. “Mivel a Népszabadság ZRt. társadalmi küldetésének megfelelően, rendelkezésre áll és örömmel fogadja az öt közjogi méltóság – akár a lap korlátait meghaladó terjedelmű – dolgozatait, melyek a társadalom egészét vagy jelentős részét érintő programokat közölnek. Ilyen esetekben természetesen speciális árképzést alkalmazunk, – gazdasági társaság révén – a költségeinket fedezni szükséges, bár közvetlen profitot nem ettől remélünk” – mondta lapunknak a Népszabadság Zrt. vezetője.

Kovács Tibor elnök-vezérigazgató hozzátette: “Hiszem, hogy közvetlen költségeink megtérülésén túl a közéleti párbeszéd szélesítéséért tett erőfeszítések hosszútávon kamatoznak, a Népszabadságnak és az egész hazai közéletnek”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik