Belföld

Az emberi jogokról vitatkoznak Budapesten

Fehéroszországból és Moldovából is érkeznek szakértők a Külügyminisztérium kétnapos, nemzetközi emberi jogi konferenciájára.

A Külügyminisztérium először rendez ilyen emberi jogi konferenciát. Az eseményre száz szakember kapott meghívót, érkeznek résztvevők Fehéroroszországból és Moldovából is. A konferencián képviselteti magát többi között az ENSZ, az Európa Tanács, az Európai Unió és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) is. Részt vesznek közép-ázsiai és balkáni civil szervezetek is, csakúgy mint a nagy nemzetközi nem kormányzati szervezetek, közöttük az Amnesty International és a Freedom House.

A tanácskozás célja az emberi jogok védelméért tevékenykedő szervezetek, intézmények tapasztalatcseréje, együttműködésük elmélyítése. A konferencia főbb témái között szerepel, hogy miként lehet erősíteni az együttműködést a civil szervezetek, a kormányzatok és a nemzetközi szervezetek között.

A kétnapos tanácskozás témáját az adta, hogy hatvan évvel ezelőtt írták alá az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.