Belföld

Gyurcsány lemondással fenyeget

Gyurcsány Ferenc lemond, ha a parlament nem fogadja el az adótörvényeket, illetve a költségvetést. Ezt maga a miniszterelnök mondta a közszolgálati rádiónak adott interjújában azután, hogy bejelentette adó- és járulékváltoztatási elképzeléseit.

Az MR1-Kossuth Rádió honlapján szerdán olvasható hír szerint a miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy elképzelései szerint a magánszemélyeket érintő adókedvezmények nem szűnnek meg. Ugyanakkor emelnék a dohány- és alkoholtermékek jövedéki adóját, korlátoznák a céges autók magánhasználatát. A vállalkozásokat pedig nagyobb mértékben bevonnák a csökkent munkaképességűek foglalkoztatásába.

Az adóamnesztiával kapcsolatban Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy gondolkoznak a lehetőségén, de megvalósítása, illetve annak formája még kérdéses – ismerteti a rádió honlapja.

Az interjúból szerda délelőtt mindössze egy rövid összefoglalót közöltek a rádió honlapján, annak egy részlete a déli Krónikában hangzik el, a teljes beszélgetés pedig az utána következő Magánhangzó című műsorban lesz hallható.

nincs sikere

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke „szimpla beetetésnek” nevezte Gyurcsány Ferenc adócsökkentési javaslatait.
Az ellenzéki párt gazdasági kabinetvezetője azt mondta, 2005 óta ez a hetedik program, amit Gyurcsány Ferenc közzétesz, „de ahogyan az előző hattól, ettől sem várható semmilyen látható eredmény”. Ezért mondjuk, hogy ez szimpla beetetés, Gyurcsány Ferenc újabb kommunikációs offenzívája – tette hozzá.

Gulyás József, az SZDSZ ügyvivője azt mondta, hogy addig nem szeretne érdemben nyilatkozni a dokumentumról, amíg az SZDSZ szakmai fórumai és ügyvivői testülete nem értékelte azt. Hozzátette: a személyes várakozásai mások voltak. Véleménye szerint a dokumentum nem kellően konkrét a ciklus hátralévő idejére vonatkozóan a kormányzati cselekvés tartalmi kérdéseit és menetrendjét illetően. Figyelemre méltónak tartja ugyanakkor, hogy az írás nem kíván szólni a szerkezeti reformokról, mintha a kormányfő „megúszhatónak” tekintené az állami kiadások visszafogásával, a nyugdíj-, az egészségügyi vagy akár az önkormányzati reformmal kapcsolatos kérdéseket.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke úgy véli, Gyurcsány cikke az MSZP-SZDSZ közös, új programja. Szerinte a kormányfő által közölt legújabb adócsomag ugyanis egy az egyben teljesíti azon kitételeket, amelyeket az elmúlt napokban Kóka János egykori SZDSZ-elnök szabott a kormány támogatásának feltételéül. “A Magyar Demokrata Fórum szerint ugyanakkor valódi konzervatív fordulatra van szükség a gazdaságpolitikában, amelyet a Nemzeti Adószabadság Program képvisel” – véli a pártelnök.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke szerint a Gyurcsány Ferenc által közzétett adócsökkentési program kétségbeesett kísérlet arra, hogy az Országgyűlésben a jövő évi költségvetési törvény szavazásakor a miniszterelnök megszerezze saját frakciója és az SZDSZ támogatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik