Belföld

Megvan az új BKV-vezér

Kocsis Istvánt választották a BKV vezérigazgatójává. Antal Attila, a korábbi BKV-vezér idén tavasszal mondott le.

Kocsis Istvánt választotta meg a BKV vezérigazgatójává a Fővárosi Önkormányzat gazdasági bizottsága szerdán reggel – közölte Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója. Az új BKV-vezér öt évre kapott megbízást, és szeptember 1-jén áll munkába.

Kocsis István idén távozott a Magyar Villamos Művek vezérigazgatói tisztségéből, amit 2005 óta töltött be, 2002-2005 között pedig a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója volt. 1993-1995 között az Állami Vagyonkezelő Rt. vezérigazgató-helyettese volt, 1995-1996 között pedig az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vezérigazgató-helyettese, majd igazgatóságának tagja és vezérigazgatója.

Antal Attila, a korábbi BKV-vezérigazgató idén március 9-én mondott le megromlott egészségügyi állapotára hivatkozva.

A BKV vezérigazgatói pályázatára tizenhárom magánszemély és egy cég, egy zrt. nyújtott be pályázatot a július elejei határidőig. Az önkormányzat szocialista frakciója az elé került összesítés alapján három pályázót tartott alkalmasnak a posztra: Balogh Zsolt megbízott BKV-vezérigazgatót, Hidvégi Gábort, a Vidámpark Zrt. volt igazgatósági elnökét és Devecz Miklóst, a MÁV és a Hídépítő volt dolgozóját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik